Facebook hozzászólás
283

Cirkuszolnak a sztárok

Októbertől több újdonsággal kedveskedik a Fővárosi Nagycirkusz a közönségnek. Útnak indítja Adj arcot a művésznek! elnevezésű programját, amelynek célja az artistaművészek gépies megjelenítése helyett a hús-vér emberi kvalitások kihangsúlyozása. Be akarják mutatni , kik valójában, azok a nagyszerű emberek, akik nap mint nap csodákra képesek a porondon. Emellett minden előadáson egy sztár bukkan fel a díszpáholyban, aki családjával nézi meg a cirkusz legújabb műsorát, a Balance-ot.

Hajnóczy Soma

Hajnóczy Sopma Kép: Fővárosi Nagycirkusz
Hatévesen szeretett bele az illúziók világába, tízévesen kezdett el komolyabban foglalkozni a bűvészettel. Szakterülete a színpadi (angolul stage vagy stand up) bűvészet. A Phone act műsorával – amelyben többek között újragondolta a Rodolfo által is alkalmazott újságpapír-manipulációt – kétszer is elnyerte a bűvésztársadalom legrangosabb kitüntetését, a világbajnoki címet.

Hétvégén Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok és Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező látogatott el a Fővárosi Nagycirkuszba, akik meg is osztották gondolataikat az előadással kapcsolatban. Hajnóczy Soma a magyar Duo Claire hálószámát emelte ki, elmondta, hogy a művészi produkcióban a lányok hajlékonysága nyűgözte le, valamint az X-Treme Borthersműsorszáma nyújtott neki feledhetetlen élményt. „A lelki és a világgal való egyensúly is hamarabb megszületik az emberben, ha ilyen fantasztikus egyensúlyban van porond és közönség.”- fogalmazott Székhelyi József.

Székhelyi József
1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést vehette át. 1997-ben Thália-gyűrűt kapott, 1998-ban pedig Bartók-díjjal ismerték el munkáját,

A neves színművészekkel, énekesekkel, írókkal, költőkkel, képzőművészekkel, közéleti személyiségekkel és sportolókkal akár még egy közös fotót is készíthet, aki szeretne. A hazai cirkuszművészet megújítása érdekében ARTista Café címmel havonta ingyenes előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba.

Székhelyi József, Kép: Fővárosi Nagycirkusz

 

Tudtad, hogy egy honlapon valamennyi hazai színházi előadást, és mellette a nézők véleményét is megtalálhatod? Ez egyfajta iránytű a nézőknek, akik minden produkciót, színészt pontozhatnak, amivel egyúttal jótékonykodni is lehet. Olvas nálunk erről is!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!