Facebook hozzászólás
1 315

Budapesten készül a világ legerősebb lecsója szombaton!

Több mint harmincféle lecsóval, hozzájuk pedig különleges fröccsökkel, vodka, whisky és sör alapú spriccerekkel várja látogatóit a budapesti Lecsófröccs Piknik. Vasárnap lecsófőző verseny is lesz!

Forrás: Palotai Piknik

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a nagyszabású Lecsófröccs Pikniket augusztus 8. és 10. között. A különleges gasztrofesztivál a Józsefvárosban, a Palotanegyed szívében, a Mikszáth Kálmán téren, a Krúdy Gyula utcában és a Szentkirályi utca Baross utca felé eső szakaszán várja az érdeklődőket széles lecsó- és fröccskínálattal.

„A Lecsófröccs Pikniken kiállító kiemelt éttermek magyar és nemzetközi lecsókat kínálnak, több mint harmincfélét. A lecsó hagyományosan a híres magyar ételklasszikusok közé tartozik. Habár balkáni eredetű étel, ma már a magyar gasztronómia egyik alappillérének tartják. Minden családnak megvan a saját lecsóreceptje. Sőt ahány ország, annyi fűszer és zöldségkiegészítő. Most mi is elkészítjük a sajátunkat, amely a tervek szerint a világ legerősebbje lesz. Az erős lecsó főzése szombaton lesz, és hogy a vállalkozókedvűek letesztelhessék, aznap 18 órától evőversenyt is hirdetünk. Annak sem kell búsulnia, aki főzni szeret inkább, vasárnap 12 és 15 óra között ugyanis lecsófőző versennyel készülünk” – mondta Necz István, a rendezvény főszervezője. Itt megtalálod a francia lecsó receptjét!

Amellett, hogy a helyi éttermek, a Don Leone, a Zappa Cafe, a Fiktív Gastropub, a Darshan udvar és a Nothing But The Blues Pub a legkülönlegesebb lecsóreceptekkel készülnek, a teraszokra is kitelepülnek, ahol ez alkalommal neves bortermelők szomjoltó nedűit kínálják a kedves látogatóknak. „A nemzetközi lecsókínálat mellé ugyanis szerintünk elengedhetetlen a méltán híres magyar frissítő ital: a fröccs” – tette hozzá Necz.

A már megszokott fröccsök – a kisházmester, a hosszúlépés, aa viceházmester, a kisfröccs, a házmester, a nagyfröccs, a háziúr, a sóher, a mafla, a polgármester, a csatos, a lámpás, a Krúdy-fröccs és a kőműves fröccs – mellett nemcsak bor alapú, hanem vodka-, whisky- és sörspriccerek is megtalálhatók lesznek az ingyenes gasztronómiai fesztiválon.

Még két hétig! Két csodás fotókiállítás Budapesten
Augusztus 24-éig látható még a világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos Kontaktok című vándortárlata a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása – amely 50 évig két ládában rejtőzött Innsbruckban – Elsők címmel a Mai Manó Házban. Ne késd le, nagyon érdekesek!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!