Facebook hozzászólás
226

Bíznál egy papírjárműben? Pedig létezik!

Régen a Trabantokat csúfolták kartondoboznak, egyébként mi még nem hallottunk olyan közlekedési eszközről, ami papírból készült, és használható lenne. Legalábbis eddig. A karton bicikli olcsó, és még az egyéb kétkerekűeknél is környezetbarátabb. Ráadásul jól is néz ki. Szerintünk menő. Szerinted?

Az origami elvén alapul –  Kép: gyártótól

A bicikli tudvalevőleg igen környezettudatos módja a közlekedésnek, hát még ha újrahasznosított kartonból készül! A koncepció nem álom, Izhar Gafni izraeli mérnök az alkatrészeket az origami elvei alapján dolgozta ki, és azokat az általa szabadalmaztatott gyantával kezelte. Miután a gyanta megszilárdult, kivágta a megfelelő alkatrészeket, amelyek így vízállóvá váltak, majd zománc hozzáadásával fényt és csillogást is kaptak.

A tervező szerint az így elkészült járgány erősebb, mint napjaink legerősebb szénszálas biciklije. A kerekek és a pedálok újrahasznosított gumiból és műanyagból vannak – kicsit nehezebb ugyan tekerni, de kizárt a defekt. A gyártási költség körülbelül tíz dollár, a célpiac pedig elsősorban a szegény országok.

Bringások álma – kerékpárút a város felett? Íme a londonbani SkyCycle!
Bringázáshoz persze nem árt a megfelelő környezet sem! Város feletti biciklishálózat megépítését tervezi 2020-ra a Foster & Partners. Az ötlet megálmodóinak célja, hogy teljesen átalakítsák a londoni kerékpározást egy „magaslati” bicikliút-hálózat kiépítésével. Igazi autómentes övezet jönne létre, egy kerékpárút üvegbura alatt.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!