Facebook hozzászólás
504

Belehalok, annyira szeretem magát…

A Testről és lélekről története két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt az álmot látják.Enyedi Ildikó új filmjét február 10-én mutatják be a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

A Testről és lélekről története két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt az álmot látják. A két főhős kifejezetten zárkózott ember, akiket az életben hajlamosak vagyunk kívülről kevésre becsülni, holott a zártság mögé nézve hihetetlenül intenzív és mély létet, erős érzelmeket találhatunk.

„Ennek az ellentétnek a feszültségéről akartam mesélni” – vallott az alkotó, aki azt is elmesélte, hogy míg korábbi filmjeinél mindig hosszú időt vett el az írás, és többször átírta a történetet, itt egyszerűen bezuhant a fejébe a film ötlete.
A film női főszereplője a Katona József Színház tagja, Borbély Alexandra, akinek ez az első filmfőszerepe. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek, színészként azonban még sosem szerepelt.

Enyedi Ildikóról
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom – Arany Kamera-díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus – a zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

„A filmjeimhez mindig elsősorban személyiségeket keresek, akik mellette lehetnek képzett színészek is. Morcsányi Géza egy karizmatikus ember, személyiségének súlya van és titkai. Az általa megformált főszereplő nagyon keveset mond és érzékeltet, és ha jól dolgoztunk, a néző sok mindent mögé képzel. Olyan személyiség kellett, aki mindezt hitelesen meg tudja jeleníteni” – hangsúlyozta a rendező, aki elárulta azt is, hogy Morcsányi Gézát már a szereplőválogatás legelején kiválasztotta a szerepre. Úgy érezte, hogy ebben az életkorban nem találna profi magyar színészt, aki a forgatás minden napján megfelelt volna az elképzeléseinek.
„Tudtam, hogy a női főszerep olyan borzalmasan nehéz, hogy képzett színésszel kell dolgoznom. Borbély Alexandra nem az első, nem a második, és nem is a tizedik ötlet volt. Nagyon tehetséges színésznőkkel készítettem próbafelvételeket, de ez egy nagyon különleges szerep” .
A két szereplő titokzatosságából adódó feszültség az, ami egymás felé indítja őket, és ami képes a nézőt is megtartani a film mellett, miközben csak nagyon egyszerű dolgok történnek a vásznon.

A versenyről
Az idei Berlinálén tizennyolc film versenyez az Arany Medvéért, a zsűri elnöke Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Robotzsaru, Elle) holland rendező-forgatókönyvíró lesz. Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a legnagyobb nézőszámmal rendelkező európai filmfesztivál versenyében, akkor Fliegauf Bence Csak a szél című filmje a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét is elnyerte.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A film március 2-ától már országosan látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában; a világforgalmazó a Films Boutique.
A filmje széles közönségnek szól, ám a forgalmazás támogatására csak kevés forrásuk van az alkotóknak, akik azt remélik, hogy a berlini szereplés segíthet a magyar közönségnek is megtalálni a filmet.

Vakfolt
Néhány napja vetítik a mozik a Vakfoltot, Slemmer Ádám akciókrimijét, első nagyjátékfilmjét. Lelkes fiatalok összeálltak, és amatőr csapatként kezdtük forgatni a filmet, amelynek története 2013-ban indult.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!