Facebook hozzászólás
426

Béla király lányainak misztikus találkozása a XXI. században

Jól megfér egy kisíven Szent Margit, Szent Kinga, és Boldog Jolánta. A Magyar Posta 2017-ben is folytatja a magyar szentek és boldogok bemutatását, ez már az V. kisív. A miniatűr alkotás Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült. 

Béla királyt Magyarország tatárjárás utáni újjáépítése révén a második honalapítóként tiszteljük. Leányai – Szent Margit, Szent Kinga és Boldog Jolánta – a magyar szentek és boldogok sorozat ötödik részeként jelennek meg bélyegen. Életükre nagy hatással volt a kor szegénység-ideálja és nagynénjük, az 1231-ben elhunyt és már 1235-ben szentté avatott Szent Erzsébet példája.

Szen Margit, Szent Kinga, Boldog Jolánda, Kép: Magyar Posta
Szen Margit, Szent Kinga, Boldog Jolánda, Kép: Magyar Posta

Szent Margit (1242 – 1270) vészterhes időkben született. Szülei a tatárjárás alatt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják fel, ha országuk megszabadul a tatároktól. Margit hároméves korától a veszprémi domonkos apácáknál, később pedig a Nyulak szigetén lévő zárdában élt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, és rózsaillatot árasztott. Az önfegyelmezés és a keresztény szeretet példaképének tekintjük. XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté.

Magyar Szentek és Boldogok V., alkalmi boríték. Kép: Magyar Posta
Magyar Szentek és Boldogok V., alkalmi boríték. Kép: Magyar Posta

Szent Kinga (1224 – 1292) V. Boleszláv lengyel fejedelemmel kötött házassága jó hatással volt a lengyel–magyar kapcsolatokra. Számos területen segítette Lengyelországot: teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, megnyittatta a wieliczkai sóbányákat, klarissza kolostort alapított Ószandecben, de kórházakat, templomokat is építtetett.

Tisztelet a másként gondolkodásnak
Különleges, kétcímletű alkalmi bélyegsor és bélyegblokk kibocsátásával köszönti a reformáció 500 éves évfordulóját a Magyar Posta. A sor 200 000, a fekete sorszámmal ellátott blokk 60 000 példányban Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült.

Férje halálát követően az ószandeci kolostorba vonult vissza, melynek főnöknőjévé választották. Lengyelország és Litvánia védőszentje. II. János Pál pápa 1999. június 16-án avatta szentté.

Boldog Jolánta (1235 v. 1239 – 1298) hercegnő 1256-ban ment feleségül Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceghez. Férje 1279. évi halálát követően vagyonát szétosztotta az egyház és a rokonai között, majd szintén özvegy testvérével, Kingával az ószandeci klarissza kolostorba vonult. Nővére halála után, 1292-ben átköltözött a férje által alapított gnieznói kolostorba és apátnője lett. A kolostor kápolnájában található sírjánál több csodás gyógyulást is feljegyeztek, emiatt avatták boldoggá 1827-ben.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!