Facebook hozzászólás
320

Becsületes, okos és mulatós a magyar – a lengyelek szerint

A barátság és az ivás jut eszébe elsők közt a lengyeleknek a magyarokról, és fordítva. A Szallas.hu és az Answear.hu által készített nemzetközi kutatásban a két nemzet viszonyát és a sztereotípiákat vizsgálták a márciusi Lengyel-magyar barátság napja alkalmából. A magyarokat testvérországunk leginkább a gulyással, a tokaji borral és – az Eb-sikernek köszönhetően – a focival azonosítja, s nem igazán tartanak minket ügyeskedőnek és hangosnak.

Krakkó és főtere egy kávéval, Kép: pixabay
Krakkó és gyönyörű főtere egy kávéval, Kép: pixabay

A lengyelekről elsőként a barátság jut eszébe a magyaroknak, amit a testvér és a vodka szavak követnek, de mély nyomot hagyott bennünk még az egérkamionnak is becézett Polski Fiat, valamint a lengyelpiac is – derült ki a Szallas.hu lengyel és magyar vendégek, illetve szállásadók körében készített friss kutatásából. A lengyelek szótársítása esetében egyértelműen a bor lett az első, gyakran a tokaji jelzővel együtt, amit a barátság, a gulyás, a paprika és végül a testvériség követ.

– Összességében mindkét nemzet esetében a barátság összefonódik az italozással, ahogy a híres és szinte mindenki által ismert, koccintáskor előkerülő mondásban is” – mondta Sziebig Péter, a szallas.hu nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetője.

Ami a nemzeti ételeket illeti, a magyarok leginkább a pirogot, a céklalevest (borscs) és a savanyú levest (zurek) ismerik, míg bennünket a lengyelek a gulyással, a lecsóval és a lángossal azonosítanak. A városismereti kérdéseknél mindkét nép leggyakrabban a fővárost nevezte meg, míg a sportbéli sikeresség kapcsán a lengyelek és a magyarok egyaránt a focit jelölték meg az első helyen, ez utóbbi a mi esetünkben feltehetően Magyarország kimagasló Eb-szereplésének köszönhető.

A kutatásról
2017. januárjában készített nemzetközi kutatásban 1861 lengyel és magyar vendég, illetve 459 lengyel és magyar szállásadó vett részt. A vendégek körében mindkét nemzet esetében majd 50 % volt azok aránya, akiknek volt már személyes kapcsolata a másik ország polgáraival, a szállásadók esetében pedig minden válaszadónak volt már dolga a másik nemzet képviselőjével.

Mennyire optimisták, ügyeskedők, boldogok, hedonisták, szabálykövetők, hangosak vagy éppen okosak a magyarok a lengyelek szerint, és fordítva? Ilyen és ehhez hasonló jellemzőket is vizsgált a Szallas.hu és a lengyel központú Answear.hu divat webáruház a nemzetközi kutatásában, melynek eredményei alapján megdőlni látszik néhány sztereotípia.

– Egymást megítélve nem tartjuk a másikat igazán hangos és harsány nemzetnek, és a lengyelek szerint a magyarokra az ügyeskedés sem igazán jellemző. A felsorolt tulajdonságok közül a lengyelek leginkább a becsületességet, az okosságot és a mulatozást érzik hozzánk passzolónak, míg mi a lengyelekre ugyancsak mulatozós, becsületes, ugyanakkor kitartó népként gondolunk – tette hozzá Szabolcsi Johanna, az Answear.hu magyarországi vezetője.

Keresd a waweli sárkányt a Visztula partján!
Krakkó, Lengyelország egykori fővárosa az egyik legszebb és legismertebb lengyel város. Főleg történelmi műemlékeiről és ritka művészeti alkotásairól ismert, de gazdag zsidó kulturális gyökereiről is, melyek most kerülnek újra feltárásra. Krakkó gasztronómiai programokban is bővelkedik. Érdemes tudni, hogy Varsó mellett Krakkó az egyedüli lengyel város, melynek éttermeit a nagy presztízsű Michelin-étteremkalauzban is kiemelték – ajánlja Hannes Saarpuu, a Lux Express Csoport ügyvezetője.

A szállásadók tapasztalatai szerint egyébként a Lengyelországba látogató magyarok jó vendégek, van humorérzékük, egyáltalán nem problémásak. A magyar szálláshelyek beszámolója szerint a lengyel nyaralók szintén kedvesek, a gyakori nyelvi problémák ellenére is barátkozóak és segítőkészek, de ha borravalóról van szó, akkor nagyon visszafogottak.

– Ennek megvan az oka, Lengyelországban a borravaló ismeretlen fogalom, ezért inkább az a meglepő, ha a lengyel vendégek jattolnak. Annál inkább gyakori, különösen visszatérő vendégek esetében, hogy valamilyen kisebb ajándékkal – többnyire alkoholos itallal – lepik meg a szállásadót. Az ilyen és ehhez hasonló nemzetbéli különbségek megismertetésére hoztuk létre a www.lengyelbarat.hu oldalt, ahol számos további érdekesség található, s még koccintani is lehet a közelgő Lengyel-magyar barátság napja alkalmából – tette hozzá Sziebig Péter.

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!