Facebook hozzászólás
352

Az űrben is csapatban dolgoznak a hangyák

A hangyák akár az űrben, a földi gravitáció nélkül is képesek rá, hogy csapatmunkával fedezzenek fel új területeket – állapították meg a kutatók, akik a rovarok együttműködési módszereit tanulmányozva akarnak keresési algoritmusokat kifejleszteni csapatban mozgó robotok számára.

Kép:Wikipedia

A vizsgált hangyákat 2014 januárjában küldték fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és a velük folytatott kísérletek eredményeit a Frontiers in Ecology and Evolution című folyóiratban közölték.

A vizsgálatban részt vevő Deborah Gordon szerint a hangyák már sokféle földi környezetben bizonyították lenyűgöző együttműködési képességeiket, a mikrogravitációs környezetben tapasztalt eredmények azonban teljesen újak.

A szakemberek szerint a hangyák számára ugyan kissé nehézkes volt a kapcsolattartás csúszkálás közben, de amikor elsodródtak egymástól, „lenyűgöző képességeikről” tanúbizonyságot téve voltak képesek újra és újra megvetni a lábukat a szilárd talajon.

„Néha egymásba kapaszkodva másztak vissza. Máskor sikerült egyszerűen leereszkedniük a felszínre. Azt hiszem, hogy ennek a biomechanikája rendkívül érdekes” – idézte Gordont a BBC News.

A kutatók gyepihangya-kolóniákat küldtek fel az űrállomásra. A rovarok tárolására használt apró, átlátszó műanyagdobozok mindegyikében volt egy „fészkelőhely”, ahol a hangyák éltek. A kísérletben a kutatók fokozatosan növelték a hangyák rendelkezésére álló területet, és összehasonlításképpen kollégáik a Földön is elvégezték ugyanezt a vizsgálatot.

Földi körülmények között a terület kibővülésének és a „népsűrűség” csökkenésének következtében a rovarok nagyobb területet fedeztek fel és jobban szétszóródtak, alig öt percen belül a tároló szinte mindegyik sarkában megfordult már több mint egy hangya.

Az űrben lévő hangyák is igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, és a mikrogravitációval küzdve elindultak az új területek felfedezésére, ám közel sem voltak olyan hatékonyak, mint a Földön lévő társaik.

Majd kétszer akkora a galaxis, mint hitték!
715 újabb bolygót azonosítottak a Tejútrendszerben amerikai csillagászok. Korábban mintegy 1000 bolygót ismertek itt, az eredmény tehát óriási. Ráadásul a tudósok szerint ez még egyáltalán nem a végleges szám.

„Azt hiszem, ennek részben az lehet az oka, hogy a kapaszkodásra való koncentrálás miatt lassabban haladtak és nem volt lehetőségük a terület alapos feltérképezésére” – mondta Gordon hozzátéve, hogy a hangyák olykor 3-8 másodpercet lebegtek a semmiben.

„Minden hangya képes a kollektív kutatásra. Nem tudjuk, miként csinálják. Létezhet valami érdekes algoritmus erre, amelyet még nem fedeztünk fel” – magyarázta a szakember, aki megjegyezte, hogy ilyen algoritmusokkal be lehetne programozni a robotokat arra, hogy csoportban központi irányítás nélkül kutassanak.

A szakemberek most iskolás csoportok segítségét kérik, hogy a környezetükben élő hangyafajokkal és saját gyártású felszerelésekkel végezzenek hasonló kísérleteket, további információkat gyűjtve a rovarokról.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!