Facebook hozzászólás
385

Ártalmas az irodai zaj

Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok 25%-a gondolja úgy, hogy túl zajos a a munkahelye. Ez pedig azt jelenti, hogy a zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb munkahelyi betegség. A zajnak ugyanakkor a halláskárosodás mellett komoly stressz keltő hatása is van. A káros tünet nemcsak azokon a munkahelyeken jelentkezik, ahol a zaj meghaladja a törvény szerint előírt határértéket, ezáltal kötelezővé válik a védőeszközök használata, de a manapság népszerű egyterű irodákban az általános zajnak is lehet pszichére káros hatása.

A Knauf Insulation szakértői szerint megfelelően tervezett és kivitelezett hangelnyelő anyagok, mint a fagyapot hangelnyelő táblák alkalmazásával nemcsak gyárcsarnokokban, uszodákban és egyéb sportlétesítményekben, de akár irodákban, óvodákban és más közösségi épületekben is jól csökkenthető a zaj, javítható a helyiség akusztikája.

A magyarok egynegyede szenved munkahelyi zajártalomtól
A WHO egy korábbi, hat éven keresztül végzett felméréséből az derül ki, hogy a zajártalom miatt bekövetkező betegségek miatt több mint 500.000 egészséges évet veszítünk el Európában. Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért az Ipsosszal az Európai Unió 28 országában, valamint 7 további európai országban 2015-ben végzett kutatása szerint a magyar munkavállalók 25%-a gondolja úgy, hogy legalább a munkaidő egynegyedében ki van téve hangos zajnak a munkahelyén.

Mikortól káros a zajhatás?

Az irodai zaj elérheti akár a 60 decibel erősséget is, ami nem tűnik különösen hangosnak, ugyanakkor az évekig tartó, folyamatos zaj jelentős hatást gyakorolhat idegrendszerünkre. Már a 40 dB feletti morajok is kiválthatnak pszichére zavaró hatásokat, 65 dB felett azonban már a vegetatív idegrendszer működését is károsan befolyásolják. A munkahelyi zaj stresszkeltő tényező lehet még akkor is, ha a zajszint nem olyan magas, hogy lépéseket kelljen tenni a halláskárosodás megelőzésére: a gyakori telefoncsörgés vagy irodai berendezések, légkondicionáló folyamatos zúgása, de koncentrációt igénylő feladatok esetén akár mások beszélgetése is fokozhatja a stresszt, hatást gyakorolva a keringési rendszer működésére, az emésztésre vagy a légzésre.

Hangszigetelés, Kép: sajtóanyag
Hangszigetelés – színesen, Kép: sajtóanyag

Hangelnyelés stílusosan

A Knauf Insulation szakemberei szerint manapság egyre több open-office, azaz egyterű iroda épül, amelyek esetében az akusztikai környezet javítása érdekében szintúgy alkalmazhatóak a fagyapot hangelnyelő táblák, mint más, a tömegek befogadására alkalmas: sík felületekkel határolt terek, például uszodák, tornacsarnokok, színházak, stúdiók.

Olyan terekben, ahol rendszerint sokan fordulnak meg, ráadásul sok időt töltenek ott naponta az emberek, elengedhetetlen a megfelelően megtervezett és kivitelezett akusztikai védelem.

– Állandó alapzajjal működő munkahelyeken célszerű csillapítani a zajt azzal, hogy csökkentjük a hangvisszaverődések intenzitását annak érdekében, hogy az általános akusztikai komfort megfelelő legyen – mondta Arató Éva, akusztikus szakértő. – Az óvodai pedagógusok vagy például telefonos ügyfélszolgálati központban dolgozók napjaik nagy részét zajban töltik, de egy átlagos irodában is elérheti az alapzaj erőssége az egészségkárosító szintet. Tapasztalataink szerint azonban ezekben az esetekben kifejezetten a belsőépítészen múlik, hogy használnak-e a fagyapot táblákat a hangelnyelés fokozására, holott jó megoldást nyújthatnak dekoratív látszó felületként is – tette hozzá a szakember.

Irodai zajtól fájdul meg a férfi feje, Kép sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A tervezőknek jellemzően gyártócsarnokok esetén alapvető eszközük a fagyapot a munkahelyi zaj csökkentésére, pedig az belsőépítészeti szempontból is kiválóan alkalmazható, igények szerint alakítható hangelnyelő anyag.

– A legtöbben a fagyapotot mint hangelnyelő anyagot autópályák mellett látják, ezért durva, ipari megjelenésű anyagként él a köztudatban. Mivel azonban festhető, élképezhető, így modern, színes és dekoratív felületek alakíthatók ki belőle” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezetője. – Ami a közületeknél és az iparnál működik, az akár irodában vagy otthon is alkalmazható zajcsökkentésre. Az esztétikailag magas szintű alkalmazásra már vannak igen jó példák, mint annak az irodaháznak az ebédlőhelyisége, ahol a zaj csökkentése mellett esztétikai funkciót is betölt a több száz színből kirakott, fagyapot táblákból álló fal – tette hozzá a szakember.

Tervezői versenyt hirdet a Knauf Insulation
A Heraklith fagyapot termékcsalád magas színvonalú alkalmazási lehetőségeinek bemutatása érdekében a Knauf Insulation a Magyar Építész Kamarával közösen pályázatot hirdet tervezők számára, amelynek célja bemutatni a helyes termékalkalmazást és a termékekben lévő kreatív lehetőségeket, azaz, hogy a hang és hőszigetelés nemcsak funkciókat lát el, hanem dekorációs elemként is alkalmazható. A legjobb pályaműveket több kategóriákban díjazzák, kategóriánként nettó 250.000 forinttal. A pályázatokat 2016. október 17-éig lehet benyújtani. Részletek az alábbi linken érhetők el: http://www.mek.hu/index.php?id=43289

Sokoldalú alkalmazás sok helyen

A több mint százéves technológiai múltra visszatekintő Heraklith fagyapot amellett, hogy kiváló hangszigetelő és hangelnyelő anyag, megfelelő tűzállósággal is bír, egyszerűen és gyorsan felhasználható, nedvesség és penészálló, ráadásul természetes anyag.

A Heraklithot gyakran használják sportlétesítmények akusztikai tulajdonságainak javítására. A Győri Sportuszodában cseresznye színű lazúrral felületkezelt, illetve sárga színűre festett Heraklith-C lapokat alkalmaztak, míg a kazincbarcikai alapítványi tornacsarnok mennyezetére is Heraklith C25 lap került, amelyet egyrétegű szórt fekete festéssel láttak el. A III. kerületi British International School tornacsarnokában is ilyet szereltek fel. Alulról hűlő födémek, mint például garázsok esetén is fagyapot táblákat használnak, leggyakoribb példája ennek az áruházak parkolóházai, családi házak garázsai, de az üllői úti FTC stadion mélygarázsában is ezt az anyagot alkalmazták.

A hangelnyelő anyagok kiválasztásnál minden esetben ki kell kérni a szakértő és a forgalmazó tanácsát.

Tőlünk pedig itt a 12 tipp az egészséges munkához!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!