Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több
2007. október 18. 12:03 | Szabo Fruzsina

ARANYMÁLNA-DÍJ

A világ 5 legrosszabb filmje!

Évről évre minden filmrendező, színész és zeneszerző remegve várja az Oscar-díj átadóját, a világ különböző pontjain rendezett filmfesztiválokat, amelyeken az év legjobb mozijai megkapják elismerésüket. Ám van egy díj, mellyel az év leggyengébb alkotásai kapják meg “‘jutalmukat”.

Az Aranymálna-jelöléseket ugyan nem kíséri olyan nagy figyelem, mint a “pozitív” oldalt, mégis érdemes megtudni, a szakértők szerint melyek azok a filmek, melyek nem szabad megnéznünk. Vagy ha igen, akkor csak azért, hogy lássunk rosszat is.

Természetesen az emberek ízlése különbözik, de a díj megalapítói szerint ezeket az alkotásokat tényleg csak egy szűk rajongói réteg szereti. Nézzük, melyek az elmúlt év legrosszabb filmjei – az amerikai bírálógárda szerint.

A legtöbb jelölést az Elemi ösztön 2. kapta, amelynek első része annak idején világsiker volt, de a folytatás nem nyerte el sem a közönség, sem a szakértők tetszését. A főszereplő, Sharon Stone is sokkal rosszabbul alakít, mint 1992-ben, amikor Michael Douglas is felejthetetlenné tette a filmet.

A Kiscsávó című amerikai vígjáték is megkapta az Aranymálna-díjat. Nem csoda, hiszen a pelenkás gyémántrabló története valószínűleg nem sok mozilátogató tetszését nyert el.

A nálunk kevésbé ismert Bloodryne is felkerült a listára, amelyről még bemutatása előtt az a hír terjedt el, hogy megbukott. A történet egy fiatal, romániai dhampir (vagyis félig ember, félig vámpír) sorsát követi nyomon, aki anyja gyilkosán próbál bosszút állni. A gyilkos azonban nem más, mint saját apja, a vámpírkirály. Csak az nézze meg, aki kifejezetten szereti a vámpíros, vérszívós filmeket.

Megosztotta a zsűrit a Lány a vízben című alkotás, amelyet sokan a rendező, Shyamalan legrosszabb, mások a legjobb munkájának tekintenek. Az ő műve volt a Falu című pár évvel ezelőtti film, de a Lány a vízben ezzel ellentében nem thriller, hanem egy igazi tündérmese.

A Wicker Mant is kevesen látták a hazai mozikban, ez áll az Aranymálna ötödik helyén. A horrorfilm kedvelői azonban lehet, hogy nem értenének egyet a döntéssel, ugyanis a sztori viszonylag fordulatos, és retteghet is kedvére az ember, hiszen ennek a műfajnak pont ez a célja.

A legrosszabb film díja mellett kiosztották a legrosszabb színésznek és színésznőnek járó “elismeréseket” is:

Legrosszabb színész
Tim Allen
Nicolas Cage

Rob Schneider

Larry, the Cable Guy
Marlon Wayans; Shawn Wayans


Legrosszabb színésznő
Lindsay Lohan
Hilary Duff; Haylie Duff

Sharon Stone
Kristanna Loken
Jessica Simpson

kulcsszavak:

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!