Facebook hozzászólás
294

A kecsege lett az év hala

A kecsege (Acipenser ruthenus) lett az év hala 2015-ben. Az egyik legérdekesebb megjelenésű halunk mára fokozottan veszélyeztetett fajjá vált a magyarországi folyókban.

Kép: Pixabay

Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke szerint a társaság honlapján most zárult közönségszavazáson a kecsege a négyezret meghaladó szavazat 60 százalékával előzte meg a másodikként befutó galócát (25 százalék) és a harmadik vágódurbincsot (15 százalék). A szakember ismertetése szerint a rajt-cél győzelmet arató kecsege különös megjelenésű hala vizeinknek. Orra megnyúlt, testét pikkelyek helyett csontvértek védik, belső vázát porc alkotja, farokúszója a cápákéra emlékeztet. Élőhelye az oxigénben dús folyóvizek sóderes-homokos vagy kemény agyagos mederszakasza, ahol a fenéken keresi kisebb gerinctelen állatokból álló táplálékát.

Kedvence a tiszavirág lárvája, amelyet ormányával az aljzatból is kitúr. Általában néhány fős csapatokat alkot, a tél közeledtével azonban nagy rajokba verődik a mélyebb részeken. A tiszai halászok valaha ilyenkor vették elő két csónakkal vont húzóhálójukat, a palónyát, amellyel néhány kerítés elegendő volt a napi zsákmány megszerzéséhez.  Mára azonban a kecsege duzzasztott folyószakaszokról eltűnt és máshol is vészesen megfogyatkozott. Ez indokolta, hogy 2014-ben kivették a fogható fajok köréből, horogra, vagy hálóba akadt példányait vissza kell engedni – hangsúlyozta Harka Ákos.

Az elnök fontosnak nevezte, hogy a faj mesterséges szaporításból származó ivadékainak rendszeres telepítéséhez sikerüljön anyagi forrásokat találni, mert ez sokat segíthet a hazai állomány megerősödésében. A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal és a magyar bucó érdemelte ki Az év hala címet.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!