Facebook hozzászólás
269

A kávé és az emberi méltóság

Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetését biztosító ellenérték jár. S hogy az önbecsülés is mindenkinek jár. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében ideje lenne tenni valamit a fenntartható fejlődés érdekében. Elméletileg. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta. 

A méltányos kereskedelem hívei adományok helyett piaci alapon próbálnak segíteni a harmadik világ nyomorgó lakosain, és megszüntetni a szegény országok termelőinek kizsákmányolásán alapuló kereskedelmi rendszert.

A legtöbb fair trade termék a gyarmati áruk kategóriájába tartozik – Kép: Nestlé

A mindennap fogyasztott kávé például több mint százszor cserél gazdát, amíg a termelőtől a fogyasztó asztalára jut. Eközben mindenki ráteszi a maga hasznát, és úgy alakul ki a borsos ár, hogy a termelő bevétele egyetlen fillérrel sem növekszik. A fair trade esetében az árut a forgalmazó közvetlenül a termelőtől szerzi be, aki így többet lát a bevételből. Emellett a fair trade garantált minimálárral biztosítja, hogy a kistermelők ne legyenek kiszolgáltatva a tőzsdei ingadozásoknak. Ha a világpiaci ár e fölé megy, természetesen annak megfelelően magasabb összeget kapnak, de a minimum is fedezi a tényleges előállítási és megélhetési költségeket. Emellett minden méltányos kereskedelemben értékesített termékért fair trade prémium jár, amelyet a termelők szövetkezetei saját belátásuk szerint használnak fel szociális célokra és fejlesztésre. A segítségért cserébe a termelők garantálják, hogy a nem alkalmaznak gyermekmunkát, szervezeteiket demokratikusan működtetik, és a termelést a fenntartható fejlődés elveinek figyelembevételével szervezik meg.

Csekkold, lájkold, oszd meg!
Mindent megtudhatsz kedvenc termékeidről, és valódi közösségi élményt élhetsz át vásárláskor az ingyenesen letölthető SafeBrand mobil alkalmazás segítségével. Hogy hogyan? Most bemutatjuk a Magyarországon egyedülálló app funkcióit!

A legtöbb fair trade termék az úgynevezett gyarmati áruk kategóriájába tartozik, általában kávé, tea, kakaó, déli gyümölcsök és kézműves termékek cserélnek így gazdát. A fair trade élelmiszerek kiváló minőségűek, többségük bio minősítést is kap, és éppen ez az, ami sokak szemében különösen vonzóvá teszi őket, valamivel magasabb áruk ellenére is. A méltányos kereskedelemből származó árukat fair trade logó jelzi. Sok multi forgalmaz ilyen árut, és sokat tehetnek azért, hogy ezeket minél többen megismerjék. A „hagyományos” módszer azonban a kizárólag fair trade termékeket forgalmazó Világboltok kialakítása – Európában több mint háromezer ilyen van, sajnos közülük egyik sem Magyarországon. A hazai termelők ugyan nem jogosultak a fair trade logó használatára, de a tudatos fogyasztó sokat tehet értük, ha termékeiket egyénileg, méltányosan, közvetlenül tőlük vásárolja meg.

Ne feledjük, minden vásárlás véleménynyilvánítás, miért ne használnánk ezt az erőt egy jó ügy érdekében?

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!