Facebook hozzászólás
599

3 tipp: így adj zsebpénzt a gyereknek

A szülők 85 százaléka ad zsebpénzt, de kevés gyerek használja azt tudatosan. Ahány ház, annyi szokás, és még talán annál is több erről a vélemény. Egy biztos: a zsebpénzkérdést mindenképpen komolyan kell venni, hiszen egy egész életre megalapozhatja gyerekünk pénzhez, pénzügyekhez kapcsolódó viszonyát. 

Malacpersely, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Általánosan elterjedt szokás már kisiskolás kortól kezdve, hogy a gyerekek zsebpénzt kapnak. Az egyik pénzügyi intézet kutatásából kiderült, hogy a szülők 85 százaléka ad zsebpénzt 6-14 éves gyermekének. A céloktól függően általában havi 1000-5000 forint között mozog az összeg nagysága, amiből jól látszik, hogy takarékoskodással akár már néhány hónap alatt is komolyabb summát lehet összegyűjteni. Az eredmények alapján pénzügyi nevelésre azonban még kevés szülő használja a zsebpénzt, hiszen mindössze 24 százalékuk válaszolta, hogy kifejezetten a gyermeke megtakarításaihoz járul hozzá az apanázzsal. A legtöbben alkalmanként már beszélnek gyermekükkel a takarékoskodás jelentőségéről, de sokak számára ez még nem rendszeres gyakorlat. Pedig érdemes már korán hosszú távú gondolkodásra tanítani a kicsiket a pénzügyekkel kapcsolatban. Mire figyeljünk jobban a családi zsebpénzosztásnál? Íme, a tippek!

  1. Inkább többször keveset, mint ritkán sokat

Fontos, hogy már korán kialakuljon a rendszeres megtakarítás szokása. A gyerekek így megtapasztalják, hogy sok kicsi sokra megy, és idővel már kis összegekből is komoly megtakarítás halmozódhat fel.

A szülők többsége hetente, vagy havonta ad zsebpénzt, de vannak (28%), akik ennél ritkábban. A legideálisabb, ha azonos időközönként, havi vagy heti rendszerességgel, akár többször, kisebb összegekkel járul hozzá a szülő gyermeke költéseihez. Jó módszer lehet a hét elejei vagy hó elejei (pl. a fizetésekhez igazított) zsebpénzadás, amely így eleve visz valamilyen rendszerességet, kiszámíthatóságot a gyerek gondolkodásába.

Hülyülünk az okostól!
Míg az okostelefonok segítenek a kollégákkal való kommunikációban, emailjeink gyors megválaszolásában, és sürgős feladataink elvégzésében, valójában csökkentik hatékonyságunkat egy új pszichológiai kísérlet szerint, melyet a Kaspersky Lab megbízásából a Würzburgi- és a Nottingham-Trent-i Egyetemeken végezte. Itt olvasd a részleteket!
  1. Határozzuk meg közösen, mire gyűjtsön, és mennyit 

A szülők alig negyede (24%) ösztönzi gyermekét megtakarításra, pedig a rendszeresség mellett fontos, hogy közösen határozzuk meg: a zsebpénzből mennyit és mire rakjon félre.

A kisiskolás és nagyobb gyerekek egy ilyen beszélgetésbe már könnyen bevonhatóak, és fontos, hogy a takarékoskodást az általuk kiválasztott (pl. kerékpár), közösen elfogadott cél érdekében ösztönözzük, ne kizárólag mi mondjuk meg, mire spóroljanak. Ha megvan a szükséges összeg például az áhított kerékpárra, akkor már láthatjuk, mennyi ideig kell spórolni – ez a gyerek számára is jó visszajelzés. Amikor pedig zsebpénzt adunk, érdemes időről-időre visszatérni, újraszámolni: mennyi idő van még hátra a vágyott cél eléréséhez.

Pénz a befőttes üvegben, Kép: publicdomainpictures
Kép: publicdomainpictures
  1. Vigyünk a megtakarításba játékosságot

A rendszeresség és a közösen meghatározott cél mellett érdemes játékossá tennünk a takarékoskodást. Így a pénz félretétele pozitív érzelemhez, játékos és kellemes tevékenységhez kapcsolható. A kütyük világában sokféle eszköz áll már ehhez rendelkezésünkre, például olyan, úgynevezett okospersely is, amit összeköthetünk a számítógéppel, telefonnal, így rendszeresen nyomon követhető, mennyi pénz gyűlt össze a vágyott ajándékra.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a szülői hozzáállás nagyon fontos tényezője a gyerekek megtakarítási hajlandóságának, hiszen az adatok alapján megállapítható: minél több félretett pénzzel rendelkezik a gyerek, annál valószínűbb, hogy otthon gyakran beszélnek a takarékoskodás jelentőségéről, és őt is erre ösztönzik.

(Forrás: Fundamenta FundiMini)

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!