SZÓRAKOZÁS
Ismét győz a tévé?
Valamikor különleges program volt moziba menni, a közös kikapcsolódás egyik kedvelt formája. A mozit úgy hívták, filmszínház, ez az elnevezés eleve utalt a szórakozás nívójára. Aztán a technológia fejlődésével a filmek beköltöztek az otthonokba, az élet pedig egyre gyorsult. Az emberek hozzáállása is megváltozott: valószínűleg egyre kevesebben tekintik kulturális programnak a mozizást.
Tény, a házimozirendszerek és a DVD terjedésével, majd később az internetes filmletöltések megjelenésével érezhetően szűkült a mozirajongók tábora. Amikor az Avatart bemutatták, és sok millió ember találkozott a 3D-s látvánnyal, sokakban felmerült, hogy eljött a mozizás második fénykora. Ám korántsem biztos, hogy ez így van. A 3D-s televízió megjelenésére ugyanis valószínűleg nem kell annyit várni, mint korábban a színes készülékek elterjedésére vagy a projektorok árának zuhanására. Állítólag már most hatalmas a kereslet, pedig az érdeklődők csak ez év elején ismerhették meg az első ilyen készülékeket. Egyesek szerint 2015-ig közel 80 millió 3D-s tévékészüléket értékesítenek világszerte, és az ebből származó bevétel akár elérheti a 60 milliárd dollárt is. A fogyasztók a nappalijukban is ugyanazt az élményt fogják kapni, mint a mozikban, állítja Staffan Pehrson, az Ericsson tévémegoldások területének vezetője, aki szerint a műsorszórók és távközlési szolgáltatók már most bevezethetnek 3D fogyasztói szolgáltatásokat.
A cikk a Piac&Profit 2010. májusi számának NHD rovatában jelent meg.
- Monumentális lovas ünnep!
- EUShorts Európai Rövidfilm Fesztivál a Toldi Moziban!
- Kell egy jó csapat!
- Csaknem 300 ingyenes zenei program a Hangfoglaláson!
- A Nemzeti Vágta sikere
- Egészség és Fittness Fesztivál
- Sörünnep- Budavári Sörfesztivál
- Három nap és Bánkitó Fesztivál!
- Ma kezdődnek a XII. Keszthelyi Nyári Játékok
- Elfogytak a bérletek a Soundra!




























