INGADOZÁS
Egyszer fent, egyszer lent van a vérnyomásom!
Vérnyomásunk éjszaka, alvás közben a legalacsonyabb, majd felkelést követően elkezd emelkedni és a reggeli órákban mérhetjük a legmagasabb értékeket. A reggeli emelkedett szakasz után csökken, majd kora délután ismét emelkedni kezd. Ekkor újabb vérnyomáscsúcs alakul ki, ez azonban a reggeli értékekhez képest már alacsonyabb. Ez követően fokozatosan csökken a vérnyomás.
A napszaki ingadozások mellett vérnyomásunk egyéb helyzetben is megemelkedhet, például testmozgás, stressz vagy izgalom hatására.
Törekedjünk arra, hogy mindig azonos időpontban mérjünk vérnyomást, az eredmények így lesznek összehasonlíthatóak. Figyeljünk arra is, hogy a mérést mindig nyugalmi helyzetben, több perces pihenés után végezzük el.
Ha vérnyomásnaplónkba az értékek mellé a mérés pontos időpontját és körülményeit (fizikai aktivitás után, idegeskedés, stb...) is feljegyezzük, kezelőorvosunk további hasznos következtetéseket tud levonni eredményeinkről és állapotunkról.
Vérnyomás-viselkedésünkről hasznos képet ad az is, ha az értékeket a táblázatos forma mellett grafikonon is megjelenítjük. Ezt ma már kényelmesen megtehetjük például az ingyenesen elérhető EgészségNapló (www.egeszsegnaplo.hu) segítségével is.
Forrás: www.egeszsegnaplo.hu
- Tíz mondat, amitől mindenkinek felmegy a vérnyomása!
- A halálos magasvérnyomásról ...
- Van megoldás az inkontinencia végleges gyógyulására!
- A depresszió lesz a munkaképtelenség legfőbb oka
- Nincs jogunk önérzetében megsérteni és sárba tiporni senkit!
- Xanax helyett "xex"
- Szex kúra
- Így lehet csökkenteni a munkahely stresszt
- A munkahelyi stressz tesz minket beteggé?
- Mit tegyek a candida ellen?

























