OTP
Egészségpénztárral olcsóbb a gyógyfürdő!
Az OEP jelenleg ugyanolyan mértékben támogatja a gyógyfürdő szolgáltatások 10 területét, mint 2007-ben. A jövőbeli támogatások mértéke pillanatnyilag nem ismert. Jó hír azonban, hogy az igénybevevő önrész egészségpénztárral is elszámolható. Továbbá, OTP Egészségpénztári tagság esetén számos gyógyfürdőben akár 7% kedvezményt is igényelhetnek a tagok.
„Az OTP Egészségpénztárnál 2010-ben meghirdetett Gyógyvizek évek program hatására 15% -kal nőtt a gyógyfürdőkben igénybe vehető gyógyszolgáltatások értéke 2009-hez képest. Mindez azt mutatja számunkra, hogy a tagok nemcsak a hazai fürdők ajánlataira nyitottak, de egészségpénztári keretükből is szívesen áldoznak ilyen típusú szolgáltatásokra. Mindebben nagy valószínűséggel az általunk nyújtott kedvezmények is szerepet játszanak.” – nyilatkozta Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.
Fürdőterápiával többféle gyógyszeres kezelést meg lehet spórolni, ami nem csak az OEP-nek, de a betegek pénztárcájának is kedvez. A fürdők és gyógyszállók egy részében a gyógyászati szolgáltatások költségei a társadalombiztosítás támogatása révén lényegesen olcsóbban vehetők igénybe, mint egyébként. A fürdők és gyógyszállók által nyújtott gyógyászati szolgáltatások közül a következők vehetők igénybe társadalombiztosítási támogatással:
1. gyógyvizes gyógymedence
2. gyógyvizes kádfürdő
3. iszappakolás
4. súlyfürdő
5. szénsavas fürdő
6. orvosi gyógymasszázs
7. víz alatti vízsugármasszázs
8. víz alatti csoportos gyógytorna
9. komplex fürdőgyógyászati ellátás
A fürdő- vagy szállóvendég abban az esetben jogosult a társadalombiztosítás támogatásával igénybe venni a fenti szolgáltatásokat, ha érvényes szakorvosi beutalóval rendelkezik.
Bővebb információ: www.otppenztarak.hu
Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Még nem érkezett hozzászólás.



























