Facebook hozzászólás
451

Tudtad, hogy Iszak Eszti igazi „stíluskaméleon”?

Iszak Eszti igazi „it girl”. Ez a kifejezés az angol szlengszótárban azokat a hölgyeket illeti, akik minden helyzetben stílusosak, inspirálók és szexik, szóval megvan bennük az a bizonyos plusz. Mivel ezek a jelzők Eszterre is tökéletesen igazak, így nem véletlenül stílusról, ezen belül cipőkről kérdezzük a VIVA csinos műsorvezetőnőjét.

Iszak Eszti szerint a stílusa nehezen behatárolható

Cipővásárlásnál mennyire vannak rád hatással az aktuális trendek? Utánanéztél már, hogy mik lesznek a menő fazonok 2015-ben?
– Általában ragaszkodom a saját stílusomhoz, ami viszont eléggé behatárolhatatlan: előfordul, hogy egyik nap laza „gangster rapper” stílusban nyomulok, de másnap már tüllszoknyás királylányszettet húzok magamra. Ennek a sokszínűségnek hála, nyitott vagyok az újdonságokra, és szívesen tájékozódom, hogy éppen melyek a legújabb trendek.

Sokaknak akad olyan lábbeli a cipősszekrényében, amit valamilyen oknál fogva féltve őriznek. A tiédben is található ilyen darab?
– Még anno a Topmodell leszek! című műsor forgatása alatt kaptam egy cipőt, amit Jennifer Lopez tervezett. Ez a szandál olyan brutálisan magas sarokkal rendelkezik, hogy a kamerákon kívül egyetlen egyszer sem volt még a lábamon, hiszen maximum három métert tudnék megtenni benne, lehet, hogy ezt is csak segítséggel. Megválni tőle viszont nem lenne szívem, hiszen nagyon szép darab, és egyben kedves emlék is számomra.

Van olyan fazon vagy szín, amiért kifejezetten odavagy, amin előbb akad meg a tekinteted?
– Az abszolút favoritok számomra a térd fölött végződő szárral rendelkező combcsizmák. Ezek a darabok nagyon kényelmesek, hideg időben pedig igazán praktikusak is. Színek terén a barna különböző árnyalatait részesítem előnyben, az őzbarna szín és annak enyhén mustáros változata nagy kedvencem.

Eszti kedveli a barna árnyalatait

Történt már olyan, hogy a külcsín győzedelmeskedett a kényelem felett, és olyan darabbal tértél haza egy boltból, ami mindenhol nyomott?
– Gyakorlatilag az összes magas sarkúm vásárlásának ez a története. Bár nagyon keveset hordok ilyen cipőket, hiszen a hétköznapjaim nagy része rohangálással telik, 10-15 pár mégis sorakozik a gardróbomban. Sajnos ezek közül csak egy-kettő az, ami a szépség mellett komfortérzettel is szolgál.

A hűvösebb évszakok nagy slágerei a különböző földszínekben pompázó bokacsizmák, a Salamander üzletek polcain is sok ilyen darab található. Te hogy állsz ezzel a stílussal?
– A bokacsizmák helyett a magasabb szárral rendelkező modelleket preferálom, ezek azok, amelyek igazán jól állnak nekem. Ettől függetlenül én is rendelkezem egy bokáig érő darabbal, ez bézs színben pompázik, és kiegészíti egy láthatatlan belső sarokemelés. Ez a fazon szerintem a magasabb lányokon mutat a legjobban, én ezért is maradok a legtöbb esetben a hosszabb szárú verzióknál. (Forrás: Vágvölgyi Lilian. Képek: Salamander)

Egy dolog, amiért még az ősz közeledtét is szeretni tudjuk
Bár még gondolni sem akarunk az őszre, a borongós napokon azért már néha eszünkbe jut. Talán az egyetlen dolog, ami miatt még akár örülünk is neki egy kicsit, az az, hogy ismét jön a bokacsizmaszezon – szerintünk valószínűleg ez a legjobbfajta cipő a világon.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!