Facebook hozzászólás
676

Saját divatmárkát indított a magyar énekesnő

Idén márciusban indította el saját divatmárkáját Horányi Júlia, aki a Night of Nut nevet adta első, tavaszi– nyári kollekciójának. A márka tervezője eredeti végzettsége szerint színházi jelmeztervező, emellett a mius zenekar énekesnőjeként ismeri a közönség.

A zene, a színház és a divat világa egyesül Horányi Júlia ruháiban, amelyekre az egyszerű szabások, a nagyvonalú elegancia és az élénk színvilág jellemző. A HORANYI márka ruhái és kiegészítői olyan nők számára készültek, akik a hagyományos női szerepek mellett keresik az önmegvalósítás lehetőségét az életben. Határozottak, ugyanakkor finomak és gyengédek is tudnak lenni, és szeretnék felfedezni, megélni istennői lényüket. A tavaszi– nyári kollekció neve Night of Nut, vagyis az egyiptomi Nut éjszakája: „Nut az ég istennője, aki minden este lenyeli a napot, majd reggel újjászüli.”

A márka logóját és arculatát Álmos Gergely építész, a mius zeneszerzője tervezte. A kollekcióhoz készült divatfotók, amelyek Janos Visnyovszky fotós- és videóklip-rendezővel való együttműködésből születtek, bemutatják az istennő estéjét, amelyet egyedül tölt el, szabadon válogatva ruhái között, ékszereit próbálgatva, jókedvűen, pillanatokra átadva magát a drámai díva szerepének. Ez egy játék, melyben ő maga a főszereplő, ez adja a szabadságát és női öntudatát. Ez teszi őt vonzóvá és különlegessé, mert ha elkészült, az utcára lépve természetes bája rabul ejti a világot. Éjszaka lenyeli a napot, és szépségén keresztül fényével megvilágítja, reggel pedig újjászületve ismét megszínesíti a szürke hétköznapokat.

A Night of Nut kisszériás kollekció kényelmes, nyáron viselhető anyagokból készült, mint a selyem, a pamutjersey, pamutvászon, farmer. A ruhadarabok minden méretben utánrendelhetők.  A kollekcióhoz azt kiegészítő nyakláncok is készültek, amelyek alapja egy geometrikus medál, közepén a ruhák anyagával, minimalista stílusban. A nyakláncokat könnyű viselni, és, akár a ruhák, remekül kombinálhatók egymással. „Régi tervem valósult meg azzal, hogy elindíthattam a márkámat. Ezt a kollekciót több mint egy évvel ezelőtt álmodtam meg, és most végre megvalósult. Nagyon boldog vagyok, és bízom benne, hogy azok a nők, akiknek készült, viselni fogják majd” – mondta Horányi Júlia.

Horányi Júlia színházi jelmez- és díszlettervezőként végzett Kaposváron. Az elmúlt években egyebek mellett a Pesti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Budapest Bábszínház, a Szegedi Kortárs Balett, a budapesti Karinthy Színház és a Maladype társulatával dolgozott együtt. Munkájáért a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) 2013-ban elnyerte Az év legjobb jelmeztervezőjének járó közönségdíjat. Horányi Júlia nevét az igényes, elektronikus könnyűzene rajongói is ismerik a mius énekesnőjeként. Álmos Gergely zeneszerzővel idén a második nagylemezüket jelentették meg Tessellation címmel.

Hazai divattervezők, kollekciók
Nemrég mutatta be Gabo Szerencses legújabb kollekcióját. A márka tavaszi–nyári ajánlata a dinamikus formákra és az ellentétes színpárokra épít. Dora Abodi új, geometrikus formákkal, nyomott selymekkel és Swarovski kristályokkal építkező új kollekcióját pedig transformerek és erotikus robotok ihlették. Magyar tervezők egyedi munkái pedig hamarosan egy bevásárlóközpont nemzetközi tervezőket felvonultató üzletében kapnak lehetőséget.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!