Facebook hozzászólás
659

Ezt nézd! Lola még csak 4 éves, de már ő Európa szépe

A múlt hétvégén rendezték meg Bulgáriában a Little Miss & Mister World világversenyt, ahol a magyar csapat fantasztikus sikereket ért el. A 4 éves Menyhárt Lola a Little Miss Europe címet kapta, a 10 éves Szilágyi Noémi pedig Grand Prix győztes lett.

Az elmúlt napokban t ország közel harminc versenyzője vett részt a Little Miss & Mister World nevű világméretű gyermekszépségversenyen. Magyarországot öt induló képviselte, s mindegyikük díjjal tért haza.

A hazánkat képviselő legkisebb versenyző, a mindössze 4 éves jászberényi Menyhárt Lola a Miss Europe címet kapta, ezzel ő lett korosztályának legszebb európai kislánya.
„Nagyon jó érzés szülőként, hogy ilyen nagy díjjal térhetünk haza. De a legfontosabb számunkra az, hogy mióta Lola gyermekszépségversenyekkel foglalkozik és divatbemutatókra, fotózásokra járt, nagyon sokat változott. Sokkal magabiztosabb, bátrabb lett, nem fél a színpadi szerepléstől, és már angolul is elkezdett tanulni” – mondta Lola apukája, Menyhárt Gábor.

lola (1)
A 4 éves jászberényi Menyhárt Lola

Szintén hatalmas sikert ért el a 10 éves Szilágyi Noémi is. A nyíregyházi kislány Grand Prix díjat nyert, ezzel őt választották a teljes verseny első helyezettjének.
„Ez volt az első világverseny, ahol Noémi indult, előtte csak hazai versenyeken szerepelt, ezért is örülünk nagyon a Grand Prixnek. Őszintén szólva, nem vártam ilyen jó helyre, mert nagyon sok gyönyörű és felkészült gyerek volt” – mondta Noémi édesanyja, Szilágyi Katalin, aki hozzátette: a szépségversenyeken való indulást nem lánya, hanem ő szorgalmazta.
„A gyerek eleinte kevésbé szerette volna a versenyzést, inkább én erőltettem, de már annyira megtetszett neki, hogy lassan fordul a kocka. Noémi nagyon szép kislány, sokat sportol, és nagyon okos. Bízom benne, hogy még nagyon szép eredményeket fog elérni” – tette hozzá a büszke anyuka.

szilagyi noemi (2)
A 10 éves nyíregyházi Szilágyi Noémi

A verseny két magyar fiú indulója a 6 éves Horváth Noel és 11 éves Bálint Kevin voltak. Noel a legjobb talent show díját, Kevin pedig a legjobb modell díját hozta el. Hegedűs Nóra pedig gyönyörű hangjával kápráztatta el a zsűrit, amiért talent díjat kapott.
A magyar gyerekek idén még több alkalommal utaznak a világba különböző versenyekre. Sőt, augusztusban először Magyarországon is lesz világverseny. – mondta Bartalovics Ildikó, a magyar csapat vezetője. (képek/sajtóanyag)

Hoppá! Doktor lett a Nemzet Szépe!
A tanulás és a szépségipar nehezen összeegyeztethető, de nem lehetetlen küldetés. Özer Nóra, a tavaly életre hívott Nemzet Szépe szépségverseny első koronázott királynője idén ügyvédként doktorált a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!