Facebook hozzászólás
307

Divattal a gyűlölet ellen!

Még csak készülünk a karácsonyra, de a kifutókon már izgalmas dolgok történnek! Tóth Tamara bemutatta 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját. Kukkantsatok bele a jövőbe! Íme a néhány fotó az image-darabokról, és pár werkkép a fotózásról. Jelszó: ellenállás!

Próba, Kép: sajtóanyag
Próba, Kép: sajtóanyag

A Lorainne-kereszt Charles de Gaulle által  a francia ellenállás jelképéül választott kereszt. A LORAINNE kollekció szintén az ellenállásról szól, a gyűlölet, a kirekesztés és a negatív megkülönböztetés elutasításáról. A LORAINNE kollekció nem hisz az erőszakban, az elfogadást, a békét hirdeti. Ezt az elfogadást jelképezi a kollekció összetétele is, amelyben harmonikusan megférnek egymás mellett a sportos, maszkulin és a légies, feminin darabok is, mely kettősség egészen a kezdetek óta jellemző a márkára. A színskála a feketétől, a sötétség és zavar jelképétől indul, a lágyabb szürkéken át világosodik ki egészen a békét, tisztaságot jelentő hófehérig, a farmer darabok pedig a kényelem és szabadság érzetével adnak keretet a kollekciónak.

Ebben a szezonban sem maradhattak ki a márkára jellemző feliratos pólók, most azonban minden eddiginél erősebb üzenetet hordoznak, a printekkel Tamara személyes aggodalmát fejezi ki a globális szinten növekvő feszültséggel kapcsolatban.

A kifejezetten a kollekcióhoz készült ékszerekben szintén két ellentétes szimbólum feszül egymásnak, a fekete bársonyszalag a gyászt, a medál galamb motívuma pedig a békét és a reményt jelképezi. Mi hiszünk abban, hogy végül az utóbbi kerekedik felül, így az ékszerek eladásából származó bevételt  a UNICEF konfliktusövezetekben végzett munkájának segítésére ajánljuk fel.

Tóth Tamara farmeros összeállítása, Kép: sajtóanyag
Tóth Tamara farmeros összeállítása, Kép: sajtóanyag

Tóth Tamara a kollekcióról:

– A márka életében először kerültek farmer darabok is a kollekcióba. Régi vágyam volt, hogy farmerrel is dolgozzunk, de ez annyira külön területe a textiliparnak, és annyi kihívás van benne, hogy eddig mindig kiesett az utolsó rostán. Most úgy döntöttem, kerül, amibe kerül, de végigvisszük a gyártást. Rengeteg buktatón és „újratervezésen” vagyunk túl, de most úgy érzem, megérte, mert maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel, nem beszélve arról a hatalmas mennyiségű tapasztalatról amit a gyártás során szereztünk, és azokról a remek emberekről és cégekről, akik erőn felül segítettek abban, hogy a papírra vetett tervek életre keljenek. A bemutató utáni első munkanapunk éppen ezért teljes egészében erről szólt, hogy ezeket a partnereket újra végigjárjuk, és személyesen is megköszönjük azt a rengeteg erőfeszítést aminek köszönhetően végre elindulhatott a denim vonalunk.

Tavasszal elhagytam az országot és Írországba költöztem, így a gyártás koordinációja teljes egészében a csapatra maradt. Mélyvíz volt ez mindannyiunknak, nehezítésként ráadásul külön varroda készítette a farmer darabokat, egy másik pedig az összes többi modellt, rengeteg partnert kellett összefogni a csapatnak, velem pedig mindössze online tudták tartani a kapcsolatot. Rettentően szerencsésnek érzem magam, amiért olyan teamet tudhatok magam mellett, akik ezt a nehézséget is meg tudták ugrani, illetve hogy olyan rugalmas partnereket találtunk a gyártásra, akik (a kezdeti meglepettség után) szintén elfogadták ezt a helyzetet. Rengeteg munka van mögöttünk, rengeteg problémát oldottunk meg még az utolsó pillanatban is, rettentően büszke vagyok mindenkire. –

Szabadság, Kép: sajtóanyag
Szabadság, Kép: sajtóanyag
Frissesség, Kép: sajtóanyag
Frissesség, Kép: sajtóanyag

…a bemutatóról…

– Nem titok, hogy amióta a márka létezik, azóta vártam a felkérést, így amikor tavasszal meghívást kaptunk a rendezvényre, hatalmas volt az öröm és az izgatottság. Ilyen nagyszabású show-n eddig nem vettünk részt, így nekem személyesen ez temérdek új kérdést, aggodalmat, kihívást jelentett, de szerencsére egyrészt a csapat többi tagja mind rendelkezett kellő tapasztalattal ahhoz, hogy minden előkészület rendben menjen, illetve a szervezés részéről is folyamatosan érkezett a timing azzal kapcsolatban, hogyan ütemezzük be az egyes folyamatokat. Lámpaláz, izgalom persze így is volt, de talán Bori, a márka koordinátora fogalmazta meg a legjobban: „Így pörög le több hónapnyi munka három perc alatt.” Katartikus érzés volt egyben látni az elkészült ruhákat a kifutón, pláne, hogy én csak a főpróbán tudtam először kézbe fogni a darabokat, addig csak fotókat láttam róluk. Nagyon hálás vagyok mindenkinek a munkájáért, aki hozzájárult ahhoz, hogy őszinte boldogsággal  az arcomon léphessek ki a modellek után a kifutóra. –

…a fotózásról…

Készül az alkalmi smink, frizura, Kép: sajtóanyag
Készül az alkalmi smink, frizura, Kép: sajtóanyag

– A bemutató után, bár mindenki kőkeményen dolgozott az elmúlt hónapokban, és mindenkire ráfért volna egy kis pihenés, még nem dőlhettünk hátra. Azonnal a kampányon dolgoztunk, hogy az az üzenet, amit a kollekcióval szerettem volna átadni, a fotókon is érvényesüljön. Helyszínt is aszerint választottunk, hogy minél szabadabb, erőteljesebb legyen a végeredmény, mint ahogy azt is szerettük volna megmutatni, milyen gyönyörű város Budapest. A kollekció címe LORAINNE, amellett hogy a Lorainne-kereszt után kapta a nevét, számomra kissé női utónév csengésű is volt, így a kampányt is ebben a formában láttam magam előtt, Lorainne, mint erős nőalak, aki egyszerre harcos amazon és gyengéd, ízig vérig nő, aki a szabadságért küzd és a békét hirdeti. A kampány arca, Martina abszolút helyt állt ebben a szerepben, bár a teljes stáb vacogott a novemberi hidegben, ő állta a sarat és profiként követte a koncepciót, Lorainne mindkét oldalát megmutatva. –

Ugye, van egy ócska rongyod? Most jól jön!
Hátrányos helyzetű tehetséges magyar gyerekeket támogat akciójával az egyik legpatinásabb angol ruházati kereskedelmi cég. Több hónapos ruha újrahasznosító programot indított a társaság, aminek teljes bevételével a Van Helyed Alapítványt támogatja. Az akciót olyan sztárok támogatták elsőként, mint Dobó Kata, Görög Zita és Tatár Csilla. Az első ruhacsomagot is ők tették be a gyűjtődobozba.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!