Facebook hozzászólás
616

Testtudatos oktatás – ez most a kamasz lányok kedvence

Új oktatási téma kezd terjedni a felvilágosító órák kiegészítéseként: a testtudat oktatás. A kamaszkori változásokat rendhagyó módon megközelítő Manna Suli című program keretében tabuk nélkül beszélgetnek a tinilányokkal a nővé válás kérdéseiről.
Mik azok a hormonok? „Amitől a nők megbolondulnak!” „Ami túlteng bennünk!”
Ilyen, és ehhez hasonló válaszok érkeznek Hoppál Bori testtudat-oktató kérdésére rendhagyó tanóráin. Az edukációs program többek közt az ilyen sztereotípiák ledöntésére vállalkozott. Az áprilisi indulás óta több mint 300 kamaszlányhoz jutott el 10 budapesti általános iskolában és még közel 30 iskola vár a tanórákra. Az előadók valódi válaszokat adnak 2 x 45 percben a 12-13 éves lányoknak saját énképükkel, testképükkel, testápolással kapcsolatosan.

 „Nemcsak azt mutatjuk be, hogy mi az a nemi érés és hogyan lesz a kisbaba. Azt szeretnénk, hogy a lányok meglássák a változásokban a szépséget, hogy önbizalommal kezeljék a természetes folyamatokat, és szeressék a testüket.Meggyőződésünk, hogy a testtudatos gondolkodást már ebben a korban meg kell kezdeni. Ez a szemlélet kiterjed a biológiai folyamatok tudatosításától az ideáloktól mentes szépségen át odáig, hogy ha szeretem a testem, akkor nem kenem káros anyaggal. Iskolánként nagyon eltérő a lányok tájékozottsága, nyitottsága, de a téma iránti kíváncsiság, érdeklődés sehol sem hiányzik” – osztotta meg tapasztalatait Varga-Darabos Andrea.
A gólyamesét már az ovisok se veszik be!
A gyermekek serdülése jelentősen előrébb tolódott, emellett a felgyorsult világunk a gólyamese átértelmezését is megköveteli a szülőktől. Szakemberek szerint szerint már az óvodában el kellene kezdeni a szexuális ismeretek oktatását.

„Gyakran utálják vagy idegennek érzik a változó testüket a kamaszok. Zavarban vannak, hogy kihez fordulhatnak, rengeteg a kérdésük arról, hogy mi történik bennük, és egyáltalán nem jó, hogy ha csak az internethez vagy a kortársaikhoz fordulhatnak válaszokért” – mondja Hoppál Bori, testtudat-oktató, a Manna Suli program egyik előadója. Szerinte óriási szükség van arra, hogy valaki őszintén beszéljen a kiskamasz lányokkal az énképükről, testképükről.
„Az előadások segítenek nekik megérteni a változásokat, és azt reméljük, hogy ez megkönnyíti számukra a felnőtté válást.”

A hosszú távú cél az, hogy a Manna Suli Magyarországon minél több általános iskolába eljusson.
Szeresd a tested, baby!
A testkép problémák elsősorban a lányokat érintik, akik korán megtanulják, hogy a külső a legfontosabb. Ráadásul egyetlen fajta: a vékony. Hogyan ivódik be mélyen minden kislány tudatába, egy életen át tartó önmarcangolást okozva?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!