Facebook hozzászólás
343

Miénk a legjobb védőnéni!

– Az elsők között értesítettem, miután megszületett a kisfiam… Sosem felejti el megkérdezni azt sem, én hogy vagyok… Még a férjemet is felkészítette a rá váró feladatokra… Akár hajnal 2-kor vagy hétvégén is hívhatom, nincs az a banális kérdés, amire ne válaszolna készséggel – özönlöttek a kedvesebbnél, kedvesebb történetek az elmúlt hetekben. A Magyar Védőnők Egyesületének, immáron hetedik éve meghirdetett Év Védőnője Díjának jelölési határideje április 30-án ugyan lezárult, de a szavazás tovább folytatódik. Az eddigi öt kategória mellett idén egy különdíjast is megválasztanak, akire június 11-ig a közönség szavazhat.

A Magyar Védőnők Egyesülete 2011-ben alapította meg az Év Védőnője Díjat, amelyre idén kimagasló számú jelölés érkezett. Az anyukák most először két felületen is ajánlhatták segítőjüket: a Magyar Védőnők Egyesületének honlapja mellett, a díjat támogató Sudocrem hivatalos magyarországi Facebook oldalán is, amelyekre összesen majd 1500-an küldték el jelölésüket.

Év védőnője, közönségszavazás, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A kategóriák végső győzteseit az egyesület szakmai zsűrije választja ki, aminek nem lesz könnyű dolga, mert számtalan olyan, szívhez szóló történetet küldtek be, amelyek nem csak az alázatos, családokat támogató munkát, de a védőnők szakmai felkészültségét is igazolják.

Volt olyan anyuka, aki kisfia nevében megfogalmazott levélben mesélte el a védőnénihez fűződő személyes kapcsolatukat, felidézve a születés előtti időszakot is.

– Már az első pillanattól kezdve velünk voltál, mikor még csak Anya pocakjában hallhattál. Vizsgálgattál, méregettél, majd mindent szépen lejegyeztél! –

Érkezett olyan családi történet is, ahol mindhárom gyermeket ugyanaz a védőnő gondozta, hiába telt el 15 év a legkisebb és legnagyobb csemete születése óta.

Hogyan kezeld a tejfehérje-allergiát?
A tejfehérje allergia tünetei a hozzátáplálás megkezdése előtt is jelentkezhetnek, anyatejes és tápszeres babáknál egyaránt. Dr. Vass Noémi gyermek gasztroenterológust, a Budai Allergiaközpont orvosát a betegség felismeréséről és kezeléséről kérdeztük.

Az édesanya elmondta, milyen szerencsésnek érzi magát, és hogy a bizalom, amellyel a védőnénijükhöz fordulhatnak, mennyire fontos számukra. De arra is számos példa van, hogy mekkora odaadással szervezik a legkisebb településeken is a babás közösségeket, összejöveteleket.

– Baba-mama klubbot hozott létre, ahol mindig jó tanácsokkal lát el bennünket. Az Anyatejes nap alkalmából megható találkozót szervezett az anyukáknak, a 3 év alatti gyermekeknek pedig decemberben Mikulás ünnepséget. Sugárzik belőle a szeretet, türelme példaértékű. Olyan szeretettel bánik a kisfiammal, amitől mindig kivirul a szívem – olvasható az egyik kedves ajánlólevélben.

A szavzás részleteiről itt olvashatsz, és június 11-éig még Te is leadhatod a voksod! Keresd a facebookon Az Év Védőnője Jelölés 2017 című oldalt!

Az összesen hat kategória végső győzteseit június 13-án, a Védőnők Napján köszöntik majd.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!