Facebook hozzászólás
236

Kevés szülő ismeri a gyermekkori diabétesz jeleit – figyelj rá!

A cukorbetegek száma évről évre nő, ezt azonban nem feltétlenül követi a betegség korai jobb felismerése. A betegség a tüneteit a szülők mindössze 14 százaléka képes beazonosítani az Egyesült Királyság területén készült felmérés szerint. Magyarországon az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermekek száma megduplázódott az elmúlt két évtizedben.

Az 1-es típusú, vagy korábbi nevén fiatalkori diabétesz néven ismert betegség lényege, hogy a hasnyálmirigy nem képes a szervezetbe jutó cukor lebontásához elegendő inzulint termelni – ismertette a betegség kialakulását dr. Bibok Györgydiabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosa. A vércukorszint normalizálásához a betegnek élethosszig tartó inzulinkezelésre van szüksége, és az étkezésben is ügyelnie kell a szénhidrátfogyasztás korlátozására.

Kép: wikipedia

A betegség másik típusát korábban időskori cukorbetegség néven ismerhettük, mára azonban megemelkedett a betegek száma a fiatalok körében is, így a 2-es típusú diabétesz elnevezést használjuk inkább. Az emelkedés oka szorosan összefügg az életmód, a szokások megváltozásával: a mozgásszegény életmóddal és a túlzott szénhidrátfogyasztással.

Világszerte növekszik betegszám!
Az életkori határok elmosódása mellett a másik aggasztó tényező, a betegek számának folyamatos emelkedése. Az Egyesült Államokban a 9 évesnél fiatalabb gyermekek körében az évenként diagnosztizált új 1-es típusú diabétesz 21%-kal nőtt 2001 és 2009 között, míg a 10–19 éves korosztálynál  30,5%-kal emelkedett az évenként újonnan felismert 2-es típusú diabéteszes betegek száma, a The Journal of the American Medical Association folyóiratban korábban megjelent adatok szerint.

A kutatási eredmények alapján Európában is drasztikusan emelkedik a cukorbeteg gyermekek száma. A Magyar Diabétesz Társaság közlése szerint Magyarországon az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermekek száma megduplázódott az elmúlt két évtizedben.

A kevés információ súlyos következményei
Riasztó képet fest az Egyesült Királyságban élő szülők tájékozottságáról a Diabetes UK által készített felmérés. Adataik szerint, 2012-ben a szülők mindössze 9%-a ismerte fel az 1-es típusú diabétesz négy fő tünetét. A helyzet valamelyest javult, egy frissebb felmérésük alapján napjainkban ez az arány már 14%, de még ez is messze elmarad a kívánatos aránytól. A fel nem ismert, kezeletlen betegség, különösen az 1-es típusú diabétesz esetén akár végezetes is lehet – figyelmeztet dr. Bibok György. „Ha a szervezetben hosszabb ideje nincs elegendő inzulin, akkor nem tudja a működéséhez szükséges glükózt felhasználni. Ennek következtében más energiaforrásból, például szabad zsírsavakból próbál energiához jutni. Ez a folyamat azonban alternatív anyagcsere utak aktiválódását eredményezi, keton testek képződésével jár, amely a diabeteses ketoacidosis (DKA) nevű, életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.”

Az életmentő négy „T” – angolul!
A súlyos szövődmények megelőzésének, a diabétesz mielőbbi felismerésének érdekében a Diabetes UK 2012-ben indította el „4 Ts”, vagyis „a négy T” néven világméretű kampányát. A program sikerességét igazolja, hogy a kampány ideje alatt Ausztráliában 64%-kal kevesebbszer fordult elő, hogy az 1-es típusú diabéteszt olyan gyerekeknél diagnosztizálták, akik már súlyos DKA tünetekkel érkeztek kórházba. A szülők tehát a tájékoztató kampány hatására felismerték a tüneteket, idejében orvoshoz fordultak, így a szükséges gyógykezelést megkezdhették a gyerekek.

Élelmi rostokkal is harcolhatunk
November 14-én tartják a Diabétesz Világnapját. Sokan élnek együtt ezzel a betegséggel, és sokan érintetté válhatnak, ha helytelen életmódot követnek – még akkor is, nem is öröklik az inzulintermelés hiányával járó és komoly odafigyelést igénylő kórt.

Figyeljünk az angol nyelvű tünetekre!
Az angolul négy T-vel kezdődő tünetek a következők:
Toilet – vagyis a gyermek a szokásosnál többször használja a mosdót, csecsemőknél gyakoribb pelenkaváltás szükséges, vagy a korábban szobatiszta gyermeknek újból gondot okoz a vizelet visszatartása, éjszakai ágybavizelés jelentkezik.
● Thirsty – vagyis szomjúság: a gyerek a korábbinál több folyadékot fogyaszt, de mégsem tudja csillapítani a szomjúságát.
● Tired . vagyis fáradtság, kimerültség.
● Thinner .- súlyvesztés is az 1-es típusú diabétesz gyakori tünete.
A 2-es típusú cukorbetegség nem okoz ennyire tipikus tüneteket, ezért is fordulhat elő, hogy a diagnózisra gyakran csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor. Mielőbbi felismeréshez fontos a vércukorszintet rendszeresen ellenőriztetni, akkor is, ha nincsen egyéb panaszunk, de a rizikótényezők jelen vannak. Napjainkban egyszerű specifikus kérdőív és vércukorvizsgálat alapján könnyen kiszűrhetők a cukorbetegségre hajlamos, nagykockázatú betegek. (Forrás: www.endokrinkozpont.hu)

Most lépésről lépésre megismerheted a cukorbetegség kialakulását
A világon több mint 100 millió cukorbeteget tartanak számon, Magyarországon 500-600 ezren szenvednek ettől a betegségtől, s az érintettek száma évről évre nő. A diabétesz kialakulásában sok minden közrejátszik, de fontos szerepe van a nem megfelelő életmódnak.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!