Facebook hozzászólás
1 517

Készüljünk fel! Ezek a leggyakoribb iskolai problémák

Kezdődik az iskola, és vele együtt néhány olyan probléma, melyekkel különösen az elsősök és szüleik még sosem találkoztak. Kevesebb a játék, több a megtanulandó ismeret, nagyobbak az elvárások és ismét alkalmazkodni kell egy újabb közösséghez. Hogyan tudunk segíteni a gyereknek ebben?

Mik a gyerek motivációi iskoláskorban ?

  • 7 éves korig: az iskola csupán egy szigorúbb játékformát képvisel csak a gyerek számára, de lassan megérti, hogy a társas életnek szabályai  vannak.
  • 7-10 éves kor között: már kezd felbukkanni a magasabb szintű  motivácó, mint önbecsülés, tetszeni vágyás.
  • 11 év után:  az iskolát, mint a jövő hivatására való felkészülés  helyét látja a gyermek.

Az iskolához való alkalmazkodás a gyerek fejlődésének fontos állomása, ami dominálóan a csoportba való beilleszkedéstől függ. Egyidejűleg, több szférában alakulnak ki új viszonyok. Ezek a következők:

Kép: Pixabay

1. Tanuló – tanár viszony: itt fontos a tanító érzelmi érettsége. Ha éretlen, szigorúbb, ha érett, harmonikus, türelmes és elnézőbb lesz. A tanár már ebben a korban is gyakran minta, olykor  példakép a gyerekek előtt.

2. Tanuló-tanuló viszony:  ebben  a szférában van a gyerekek  beilleszkedésének  lényege. Az ekkor felmerülő kérdések: elfogadnak-e, elfogadom-e a többieket. Bevonnak vagy kiközösítenek, bevonok vagy kiközösítek  ? Rendszerint kialakul egy centrum, ennek lesz egy vezetője, mellette pedig létrejön a periféria. Hol fogok elhelyezkedni ? Ezek   öntudatlan  kérdések, de kétség nélkül létezők.

3. Tanuló-szülő viszony: ez a legfontosabb! Ugyanis általában a szorongó, neurotikus anyák gyerekeinél vannak legtöbbször iskolai gondok. Olyan anyáknál, akik maguk is viaskodtak anno… saját anyjukkal, mert annak túlzott volt az uralma vagy túlzott a védelme. ( Részletesen  erről később még szólunk).

Melyek a leggyakrabban előforduló iskolai gondok ?

Iskolai fóbia:

8-10 év között gyakori. Háttérben az iskolától, a tanártól, az osztálytársaktól való félelem, vagyis a társas kapcsolatok  zavara  áll. Ilyenkor más félelem is kimutatható, ezek a gyerekek általában félnek még az állatoktól, sötéttől, idegenektől,  stb. Sokszor mindezek mögött egy „elszakadási félelem” áll. Ez csaknem mindig szorongó anyák gyerekinél fordul elő. Több anya boldogtalan házassága az a tényező, ami gyermekére irányítja a fokozott szeretetét, ez gyermeki  függőséget alakit ki, amely  ellen tiltakozik a gyerek  – természetesen nem  tudatosan, hanem –  tudattalanul –  , és pedig dühkitörései lesznek, ami  anyai dühkitörést eredményez, az  azt követő megbánásokkal….

10 tipp, hogy gyerekjáték legyen az angol tanulás
Sokan megpróbálták már felderíteni, hogyan is lehetne megúszni a magolást az angol nyelvtanulásból. Jöjjön hát most 10 hasznos tanács minden angolul tanulónak.

És a kör forog tovább. Az apa alig tud e „párharcban” segítő lenni, mert ő el van foglalva  a pénz  kereset napi  10-14 órájával.  Az anya azt érzi,  hogy  a férje is elhanyagolja,  ezért még inkább a gyermek felé fordul , mintegy megbénítva annak önállóságát. Ez a  túlzott  féltés, óvás, önállóságától való megfosztás a gyermeknek semmiképp sem jó,  nem is hasznos, ellenkezőleg, inkább ártalmas. De az anya ezzel a látszat, labilis egyensúllyal  tudja  csak saját magát lelkileg karbantartani. Saját látszat stabilitásához szükséges neki a gyermek ilyen irányú „megülése”.  Ilyen  esetben  megoldást kizárólag   az érzelmi háttér rendezése hoz. Vagy a szülők vagy a gyermek, vagy mindkettő egyidejű kezelésé szükségessé válhat.

Iskolai elmaradás:

  • arról van szó, amikor az iskolai követelmény és a gyerek értelmi szintje között nagy az eltérés. Itt a megoldás nem más, mint  hogy  fogadjuk el a gyereket azzal a képességgel, amivel a világra jött.
  • lemaradás okozta visszaesés (rossz alapokkal indult, nem tudja behozni a lemaradást) Megoldás: segítsük a lemaradás behozásában
  • túlzott nagy létszámú osztály is oka lehetett régen az elmaradásnak, de ma ilyen ok miatt már nem marad el iskolai eredményeiben senki.

Iskolai kudarc:

Intelligencia- defektus  miatt is felléphet , amit sose tud behozni a gyerek. Kudarcok oka lehet: nevelési hiba, testi adottság, iskolai kifáradás, pszichés zavar.

Főleg a felső tagozatba kerülés okoz ilyet, mert ez már komoly életmód  változást  jelent a gyereknek. Eddig egy tanítója volt, most  már több tanára van, ez önmagában módosítja a csoporttevékenységet, a felügyelet csökken, az önállóság nő, a tempó és követelmény nő.  Egy egészséges gyerek ezt bírja. Ha nem, akkor nem nyíltan jönnek az ellenállások, hanem burkolva. Érdektelenség , nyugtalanság, fejfájás, fáradtság, evési zavarok,  hasi fájások, alvászavarok,  stb. tünetek képben szokott ez fellépni.  Ha  ezek  a nem-kívánatos reakciók rögzülnek, később  súlyosbodnak, rányomják bélyegüket a gyerek  egész  tanulására, egész iskolai pályafutására.

Ezért igen fontos a korai felismerésük! (Forrás: pszichologuskereso.hu)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!