Facebook hozzászólás
378

Idén a sport és a katonai tábor a menő!

Felmérték, milyen táborokat keresnek a 2015-ös évben, mik lehetnek az idei év „tábor slágerei”, hol táboroznak a lurkók, valamint mennyit költünk gyermekenként egy táborra. Több újdonság mellett több pénz juthat idén a vakációra, míg az extrém táborok népszerűbbek lesznek.

Ahogy a 2014-es évben, idén is egyre korábbi időpontra tolódik a megfelelő nyári táborok kiválasztása, hogy a megfelelő ár-érték arányú táborhelyeket időben biztosítsák a szülők. Ennek kapcsán a Táborfigyelő utánajárt, milyen szempontok alapján keresnek a szülők.

A kérdőívet 250 szülő töltötte ki, a válaszadó szülők 45%-a két gyermekes, 39%-uk egy csemetével rendelkezik, míg 14%-nak három gyermeke van. Ennek ellenére csak a szülők harmadánál elvárás, hogy a táborszervező testvérkedvezményt nyújtson, 46% esetében ez nem szempont, vagy nem ez alapján hozza meg a döntést.

 

Bölcsis és kisovis táborok, napközis, ott alvós

A kérdőívet kitöltők 21%-ának gyereke négy évnél fiatalabb, így ahogy a 2014-es évben, idén is folytatódik a tendencia, hogy egyre fiatalabban kezdik meg a csemeték a táborozást. Ezen táborok jellemzően napközis típusúak és gyakorlatilag egy minőségi játékos gyermekmegőrzésről van szó.

A családok 34%-a ott alvós, negyede napközis tábort keres, de újdonság a 2015-ös évben, hogy a többség (41%) számára mindkét tábor típus érdekes lehet. Utóbbi szülők esetében jellemzően nem kizárólag a díjak, hanem a táborok ár-érték aránya és a gyermek érdeklődése dönti el, hogy melyik fajta tábort választják.

Árak és megyék

Területi eloszlásban a válaszadók elsősorban budapesti (napközis) és pest megyei tábort keresnek, ezeket követi Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megye.

Újdonság, hogy a szülők közel harmadánál (30%) elvárás, hogy a táborszervező fogadjon el SZÉP Kártyát. A béren kívüli juttatás ilyen irányú felhasználására folyamatosan növekvő igény jelentkezik.

A táborok árát firtató kérdésben a szülői válaszok valamelyest magasabb árkategóriát jelöltek meg a tavalyi évhez képest. Az ott alvós táborok esetében az alacsonyabb árú (10 000-20 000 Ft között) kikapcsolódás 38%-os, az egy lépcsőfokkal magasabb díjú táborok (20 000-30 000 Ft között) 45%-os voksarányt értek el. A növekedés a 30 000-40 000 Ft közötti táborok szegmensében tapasztalható, a szülők közel negyede ilyen árkategóriában keres vakációs lehetőségeket.

A napközis táborok árában is érezhető az emelkedés, a tavalyi évben is jellemzően népszerű 10 000-20 000 Ft közötti díjkategóriát 55% választotta, viszont 32% már magasabb árú tábort keres (20 000-30 000 Ft).

Visszaesőben az angoltáborok

A táborok tematikáját tekintve továbbra is a kalandtáborok viszik a prímet (60%), míg ezeket a képzeletbeli dobogón a sporttáborok (48%) és a kézműves táborok (44%) követik. Érdekesség, hogy az idegen nyelvi táborok népszerűsége folyamatosan esik (2013 – 2. hely, 2014 – 3. hely), az idei esztendőben 40%-os eredménnyel a negyedik legkeresettebb tábortípus.

Egyre inkább terjednek és az idei esztendőben várhatóan kiemelkednek majd az extrém táborok, mint a rúdtánc tábor vagy a lövésztábor, katonai táborok. A nem szokványos témaválasztás komolyan megosztja a válaszadó szülőket, 29% gyermekét érdekelné az ilyen jellegű tábor, viszont a szülők 17%-a érdeklődés esetén sem engedné ilyen táborba gyermekét. A Táborfigyelő előrejelzése szerint az extrém táborok mellett a 2015-ös évben a luxus táborok (vitorlás, golf) előretörése is várható.

Sítáborba ne menjen biztosítás nélkül a gyerek!
Februárban, március elején sok gyermek megy sítáborba. A szülők gondosan utánanéznek a gyerekeket szállító busznak, a szállásnak, a síoktatónak, a kísérő tanárnak – de vajon hányan gondolnak a balesetbiztosításra, a felelősségbiztosításra, a poggyászbiztosításra? Egyáltalán, hogyan tanítsuk meg a gyereket önmagunk biztosításának fontosságára?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!