Facebook hozzászólás
1 156

Hová utazzunk a tavaszi szünetben?

Évről-évre nő, azoknak a családoknak a száma, akik az üdülési szezon nyitányát a gyermekeik iskolai tavaszi szünetéhez igazítják, ami idén március 24. és 29. közé esik. A visszajelzések azt mutatják, hogy a családok többsége pár nappal megtoldva a szünidőt az egy hetes, elsősorban egyiptomi, illetve európai utakra fizet be az irodákban – derül ki a piacvezető online utazási ügynökség, az Invia friss felméréséből.

Megélénkül az utazási kedv idehaza a tavasz beköszöntével. Az Invia tapasztalatai szerint ennek egyik első mérföldköve minden évben a húsvéti iskolai szünet ideje. Ekkor sok magyar család dönt úgy, hogy felfedezi magának valamely közeli, vagy távolabbi országot, ahová már megérkezett a jó idő és a napsütéses órák száma is sokkal több, mint hazánkban.
A legtöbben feltöltődni, kikapcsolódni mennek, hogy a telet maguk mögött hagyva, ismét energikusan vethessék bele magukat a hétköznapokba a tavaszi vakáció után. Ennek megfelelően a turisták zöme (56 százalék) egy hétre, nyolc napra utazik el családostul, és a tavalyi statisztikák szerint a legkedveltebb úti célnak a március végi, április elejei időszakban Egyiptom (53 százalék), Olaszország/Toszkána (6 százalék), a mediterrán hajóutak (4 százalék) és Isztambul (4 százalék) számított a köreikben.

Toszkánába is sokan ellátogatnak családosan Kép: KJ.

A befizetett utak alapján az látszik, hogy a többség, ha már az iskolai szünetben más országban töltheti a szabadságát, akkor a legszívesebben üdülésen (66 százalék) vesz részt, azaz az egyéni preferenciáknak megfelelően felszerelt, színvonalas ellátást biztosító hotelben, sokat napozva, a vízhez közel akarja kipihenni a tavaszi fáradtságát. A körutazásokat csupán az utazók alig egy negyede (18 százalék) preferálja, a városlátogatásokat pedig még kevesebben választják ebben az időszakban (8 százalék). A legszembetűnőbb mégis az, hogy a tavaszi szünetben a síelés már kevésbé vonzó opció a családi vakáció megtervezésekor. Tavaly a tavasz beköszöntével csak maroknyian (3 százalék) vettek célba külföldi hegyvidékeket, hogy még egyszer utoljára, családi körben hódoljanak a téli sportok örömeinek.

Sokan a vízközelben szeretnek pihenni Kép: sajtóanyag

„A családi utazások esetében a legfőbb kiválasztási szempontnak az árakon túl az szokott számítani, hogy olyan helyre menjenek a szülők a gyerekekkel, ahol mindenki számára akad a korának, hangulatának, érdeklődésének megfelelő program, legyen szó például sportolásról, kirándulásokról, vagy tengerparti napozásról. Emellett fontos az is az utazóknak, hogy a biztonságuk szavatolva legyen és a szállás, az ellátás, az oda-visszaút feltételei is megfeleljenek az egyéni elvárásaiknak.

Pont ezért Málta, Ciprus, Egyiptom, Jordánia, Dubai, vagy éppen a Kanári-szigetek egyaránt megfelelő választás lehet azoknak, akik az idei iskolai szünidőt Magyarország határain kívül szeretnék eltölteni.” –hangsúlyozta Vagyon Renáta, az Invia marketing menedzsere.

A Kanári szigetek is kedvelt úticél Kép: sajtóanyag

A szakember véleménye szerint annak érdekében, hogy a váratlan események semmiképpen se borítsák fel a családi költségvetést, és döntsék romba a vakációt, érdemes az utazás előtt komplex utasbiztosítást kötnie a családnak.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!