Facebook hozzászólás
302

Hasznos tippek, hogy kevesebbe kerüljön az iskolakezdés!

Az augusztus már az iskolakezdés jegyében zajlik, és ezt érzik az egyre apadó szülői pénztárcák is. Hogyan lehet pár ezer forintot megspórolni, ha tudatosan vásárolunk? Miből, mennyit vegyünk? Gyakorló szülők tippjei következnek!

Egy iskolaszereket árusító webáruház felmérése szerint a szülők alsó tagozatban a páratlan években költenek több pénzt az iskolakezdésre, mivel kétévente vásárolnak új iskolatáskát. A felső tagozatosok azonban már szeretnek minden évben új darabbal megjelenni, így náluk már nehezebb ezen spórolni. A legtöbbet az első osztályosok szülei költenek. Ez nem is csoda, hiszen ilyenkor kell egyszerre megvásárolni mindent: táskát, tankönyveket, felszerelést. Ráadásul ilyenkor kapják meg a diákok az első íróasztalukat is.

A színes ceruzákkal is spórolhatunk – Kép: Pixabay

A felmérés szerint a tavalyi átlag 22 ezer forinthoz képest idén 27 ezret terveznek a szülők költeni. Az árakat megnézve kiderül, ehhez igencsak tudatosan kell költekezni: egy iskolatáska 10-12 ezer forintba kerül, bár kapni 5-6000-ért és 25 ezerért is. A tankönyvek átlagára szintén hasonló összegre rúg, 8-12 ezer forint között mozog. Egy általános iskolás füzet körülbelül 100 forint, és legalább 10-15 kell belőle. Tornacipő 2 ezer forinttól kapható, egy sima fehér tornapóló 6-800 forintnál kezdődik. Ahol egyszerre több gyereket kell beiskolázni, ott fejenként kell ezekkel az összegekkel számolni. Van néhány hasznos tippünk, melyet már e téren tapasztalt szülők osztottak meg velünk. Íme!

Hasonlítsuk össze az árakat! Már az iskolakezdési akciók elején nézzünk körü. Augusztusban még van idő a tanszerek megvásárlására, megkereshetjük mindenből ár-érték arányban a legjobb ajánlatot. Ráadásul az akciók elején még szélesebb a választék, többféle márka, kiszerelés közül választhatunk.

Csak a legszükségesebbeket vegyük meg! Bár év közben több készlet színes ceruza, zsírkréta, grafitceruza és füzet fogy, de inkább év közben, folyamatosan pótoljuk a hiányzó darabokat. Így nem terheli egyszerre nagy összeg a költségvetést, a lehetőségekhez képest jobban eloszlanak a terhek.

Iskolatáskából tartós darabot vásároljunk! Lehetőleg olyat, amire a gyártó két év garanciát vállal. Így, ha véletlenül tönkre is megy, ki tudjuk cseréltetni, míg egy olcsó vétel esetén esetleg nincs garancia, és év közben kell újabb darabot vásárolni, amikor sokkal kisebb a választék is.

Akár 40 ezerbe is kerülhet az iskolakezdés, könyvek nélkül!
Itt a nyár, a vakáció, de a nyári játékok vásárlása mellett a szülők már a tanévzáró után megkezdik a készülődést a tanévkezdésre is. Idén egy alap-iskolacsomag körülbelül 25 ezer forintba kerül, míg egy iskolatáskára mintegy 12 ezer forintot költenek az apukák, anyukák.

Az íróasztalt az első években nyugodtan kihagyhatjuk. A gyakorló anyukák, apukák szerint ugyanis a kicsi alsóban még nem tanul önállóan, hanem a szüleivel együtt ül le, általában az étkezőasztalhoz, ahol kényelmesen elférnek többen is. Így van idő kivárni egy jó akciót, vagy egy alig használt darabot is találhatunk alkalmi vételként.

Az elsősök szüleinek érdemes megkérdezni az ismerősöket, nagyobb rokongyerekeket a tapasztalataikról, hiszen még nincs tapasztalatuk abban, miből melyik márkát érdemes választani, hol célszerű vásárolni. Tudakoljuk meg, nem maradt-e náluk esetleg üres tavalyi füzet, színesceruza-készlet vagy bármilyen eszköz, amit már nem használnak, és szívesen odaadnak.

Mérlegeljük a tanácsok alapján, mi az, amire valóban szükség van már szeptembertől, és mi az, amit ráérünk később is beszerezni. Az olyan nagyobb beruházásoknál, mint a tanévkezdés, a tudatos, átgondolt költéssel elérhetjük, hogy ne terhelje meg jelentősen a családi kasszát a bevásárlás.

Tuti tippek, hogy könnyen menjen a beszoktatás az óvodába, bölcsődébe!
Előfordulhat, hogy bár a gyermekünk még nem menne közösségbe, mi azonban mégis kénytelenek vagyunk beadni őt, főleg, ha a munkahelyünk megtartásáról van szó. Van-e ideális életkor a beszoktatásra? Hogyan oldjuk meg ezt az időszakot lelki törés nélkül?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!