Facebook hozzászólás
586

Élmény a természetben

Európában is egyedülálló erdei elektromos gokart pályát, 2500 négyzetméteres szabadtéri Maya Játszóparkot, sörkertet, szabadtéri színpadot, és műfüves futsal pályát avattak egy helyen Miskolcon. Az Avalon Park mintegy 5,5 milliárd forintba került. Ez az év legnagyobb hazai turisztikai magán beruházása.

Az Avalon végső formájában októberre készül el. Ekkor vehetik birtokba a vendégek az Avalon **** Superior Hotelt, a rönkház apartmanokat, valamint a 80 személyes éttermet.

Miskolc visszakerült az ország turisztikai térképre – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az avatáson. A szaktárca vezetője szerint egy remek ötletnek köszönhetően az építők jó példával jártak elől a turizmusfejlesztésben, a társadalmi felelősségvállalásban, a környezettudatosságban.

Megnyitó, Kép: Avalon Park

Varga Mihály elmondta azt is, hogy az országban másodikként az észak-magyarországi térségben nőtt legdinamikusabban a turisztikai forgalom, ezen belül Miskolcon 21 százalékkal ugrott meg a vendégéjszakák száma. Mint hozzátette, attrakciók nélkül nem létezhet a turizmus, hiszen az utazásoknak éppen az a lényege, hogy minél különlegesebb élményt tapasztalhassunk meg. Az ott megvalósuló fejlesztéseknek is köszönhetően az ország nemzetközi összehasonlításban is egyedi, kreatív és minőségi szolgáltatást képes nyújtani. A mostani beruházással 90 új munkahelyet is teremtettek.

dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a tapolcai fürdőben és az Avalon Parkban elindult és részben már megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően Miskolctapolca felébredt Csipkerózsika-álmából, abból a kényszerű álomból, amely a ’90-es években kezdődött a Juno Hotel, majd a tapolcai strand bezárásával. Mindez oly sokáig tartott, hogy az ott élők már a városrész leválását kezdeményezték. Szerencsére sikerült őket meggyőzni, és az elindult beruházások bizonyítják, hogy érdemes volt várni, mert Miskolctapolca rövidesen régi fényében ragyog.

A HELL cégcsoport újabb látványos beruházással bizonyította be: hisz abban, hogy a hátrányos helyzetű Kelet-Magyarországon is lehet maradandót teremteni. A Bükk szívében mintegy 5 hektáros területen megvalósuló családi szórakoztató- és élménypark egy olyan turisztikai projekt, amely sokrétűsége révén szálláshelyet, éttermet és számos aktív és passzív kikapcsolódási lehetőséget kínál minden korosztály számára. Híven az Élmény a természetben szlogenhez a beruházás természetbarát alapanyagokból készült – emelte ki Halász Anikó , az Avalon Park Kft. ügyvezetője a megnyitón.

Forrás: Avalon Park

Nézd meg azt is, milyen a Dino- és Kalandpark!  



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!