Facebook hozzászólás
196

Családi nyílt nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban

A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden két- és négylábú érdeklődőt június 1-jén a már hagyományosnak számító tavaszi nyílt napjára, ahol a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, valamint annak a maroknyi lelkes csapatnak a tagjaival, akik részt vesznek az állatok gondozásában, és mindennap azon dolgoznak, hogy minél több gazdátlan állat minél rövidebb idő alatt kerüljön szerető családhoz.

A HEROSZ Budapesti Állatotthon idén is tárt kapukkal várja az állatbarátokat nyílt napjára, ahol az egész család egy igazán izgalmas, vidám napot tölthet el akár saját kutyussal, akár az állatotthon védencei társaságában.

A szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. Lesz kutyás bemutató a DogLife kutyaiskola előadásában, ingyenes macska- és kutyakozmetika a kilátogató házi kedvenceknek, cicasimogató, kutyaszépségverseny – melyre bárki nevezhet saját kutyusával, kutyás ügyességi vetélkedő és nap végén tombola. Aki szeretne, lovagolhat, vagy elviheti egy sétára az állatotthonban élő kutyusok egyikét. A kicsiknek gyereksarokkal kedveskednek a szervezők, és természetesen most sem marad el a már tradíciónak számító bográcsozás.

A Horkai Állatkoordinációs Központ képviseletében Újváry Dóri, tréner tart előadást a vadállatok neveléséről, hazai és külföldi film szerepekre való felkészítéséről. Társaságában több farkas is érkezik a nyílt napra.

A nyílt napra minden évben nagyon sok régi örökbefogadó látogat ki a HEROSZ Budapesti Állatotthonából örökbefogadott kedvencével, akikhez idén olyan híres emberek is csatlakoznak, mint Galambos Dorina és a Mrs Columbo együttes, Zalatnay Sarolta, Ábel Anita és Judy.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

Néhány érv amellett, hogy miért fogadj örökbe és ne vásárolj állatot!

Az állattartás felelősséggel jár. Nemcsak az ennivalóról, a fekhelyről és a játékokról kell gondoskodnod, azt is fontos észben tartanod, hogy egy állatnak rendszeres egészségügyi ellátásra és védőoltásokra van szüksége. De leginkább a gazdi szeretetére, odafigyelésére!

Az állatok nem tárgyak, amiket adunk-veszünk, kidobunk, ha meguntuk, vagy szebbre-fiatalabbra cseréljük, ha megöregedett. Egy állat magunkhoz vétele nagy felelősség, és 10–18 évre szóló döntés.

Rengetegen szeretnének állatot az otthonukba, és nagyon sokan közülük gondolkodás nélkül tenyésztőtől vásárolják meg a hőn áhított házi kedvencet. A magyarázat egyszerű, utcai „korcs” helyett fajtatiszta állatot szeretnének, bele sem gondolva abba, hogy a nemes felmenőkkel rendelkező állatok semmivel sem különbek a keverék társaiknál.

Ha minden szempontot figyelembe véve, alaposan átgondolva úgy döntöttél, hogy újabb taggal gyarapítanád a családodat, akkor ne tenyésztőtől vedd meg egy kisebb vagyonért, hanem nézz szét a hozzád legközelebb eső menhelyen, hisz Magyarországon megközelítőleg 1 millió gazdátlan állat él az utcákon vagy a menhelyeken!

● Ne ragaszkodj a fajtatiszta állathoz! Egy keverék kutyus vagy cica éppen olyan kedves, okos és ragaszkodó, mint bármelyik fajtatiszta társa. De sajnos manapság egyre több fajtatiszta állat is a menhelyek lakója.

● Ne ragaszkodj a fiatal (kölyök) kiskutyához, kiscicához! Mérlegeld, hogy egy kölyök állat felnevelése mindig több problémával jár! Ha idősebb, kevésbé aktív ember vagy, vagy nagyon elfoglalt, egy idősebb, nyugodtabb, fegyelmezettebb állattal, sokkal nagyobb harmóniában élhetsz! És azt se feledd, ha egy állatot magad mellé vettél társnak, arról hosszú évekig gondoskodnod kell majd!

● Egyszerre két állat életét is megmented így, hiszen a magadhoz vett kedvenc helyére egy másik kerülhet be a menhely oltalmába.

● Az ilyen helyről beszerzett állatokért általában nem kell pénzt adnod – vagy ha mégis, akkor csupán jelképes összeget, amivel a többi menhelyi állat ellátását (etetését, gyógyítását, ivartalanítását) támogatod.

● A menhelyen ápolt, egészséges, legtöbbször ivartalanításon is átesett kisállatot kapsz. Sajnos ezzel szemben a tenyésztők között sok olyan is akad, akinek nem az állat egészsége, csupán az anyagi haszonszerzés a fontos.

● Ha nem teheted meg, hogy állatot tarts otthon, támogass anyagilag, élelemmel vagy önkéntes segítséggel egy menhelyet!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!