víz

balaton, bor, Bujdosó, címke, hajózás, Matróz sorozat, víz

Hajó, szabadság, szerelem

László Márta

Navigare nevesse est, vivere non est necesse – hajózni muszáj, meghalni nem – mondta állítólag Pompeius, amikor a tengerészek Szicíliában nem akartak útnak indulni a viharos időben Rómába a gabonával megrakott hajókkal. Kései utódaik új utat választottak, megalkották az úgynevezett portolán térképet, amivel már pontosabban tudtak navigálni. Feltehetőleg minket is így navigál majd a Bujdosó Pincészet új Matróz címkesorozata az áruházak polcai között.      

Tovább olvasom »
gümölcslé, gyerek, hasmenés, kánikula, víz

Ne csak gyümölcsleveket igyon kánikulában a gyerek!

PP-Eletforma

Forró nyári napokon több folyadékot fogyasztunk, amire szükség is van, hogy a hőség miatti rosszullétet elkerüljük. Kisgyerekeknél különösen fontos erre ügyelni, ám az is fontos, hogy mivel pótoljuk a folyadékot. Ha túlzásba visszük a gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását, könnyen átmeneti fruktóz felszívódási zavar alakulhat ki, aminek jellegzetes tünete a vizes hasmenés.

Tovább olvasom »
budapest, FINA, fürdő, gyógyvíz, termál, víz, vizes vb

8+1 érdekesség a vízről, rólunk és a vb-ről

László Márta

Várhatóan 350 ezer néző érkezik, közülük majd 100 ezren külföldről július 14. és 30. között a 17. FINA Világbajnokságra. Minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye a turizmusra is jelentős hatást gyakorol majd, egyben kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az ide érkező turisták és vendégek megismerkedjenek Magyarország talán legértékesebb természeti erőforrásával: a termál- és gyógyvizekkel.

Tovább olvasom »
egészség, mosogatás, mosogatógép, takarékosság, víz

Hűha! Így mosogatunk mi?

László Márta

Mosogatógép. Ez a legnagyobb találmány az űrhajó után – mondtam én, amikor több mint 30 éve az elsők között vettem ilyen gépet Magyarországon. Az olasz, hatszemélyes masina jó 20 évig bírta. Második tesója se mai gyerek, de állja a sarat! Nem tudnék meglenni nélküle! Tepsitől a pohárig csak az marad nálunk a háztartásban, amit bele lehet tenni, a többi elbukik! Higiénikus, takarékos, egészséges! Egy főnyeremény!… Csakhogy nem minden házasszony gondolja így!       

Tovább olvasom »
egészség, háztartás, takarékosság, tudatos vízfelhasználás, víz

Aranyat ér, vigyázz rá!

PP-Eletforma

A víz az élet szerves része: mindenhol jelen van, körülvesz minket, és az egyik legtermészetesebb anyagként tekintünk rá. Gondolhatunk akár kedvenc húslevesünk elkészítésére, vagy akár arra, mivel mossuk ruháinkat? Vajon mennyi vizet használunk naponta? Hogyan függ össze a felhasznált mennyiség a minőséggel? Horváth György háztartásigép-szervizvezető és Sass Dani gasztroblogger tanácsaival segítünk a tudatos vízfelhasználásban.

Tovább olvasom »
Heineken, komló, maláta, sör, sörélesztő, történelem, víz

Több van a csillag mögött

PP-Eletforma

Bárhová megyünk a világban, a jól ismert zöld üveg, a piros csillag és a mosolygós „e” betű régi barátként kacsint ránk. Mindannyian tudjuk, hogy mire gondoljunk, ha azt halljuk, Heineken, de vajon mennyien vagyunk tisztában azzal, hogy mi van az üvegbe zárva?

Tovább olvasom »
fogyasztás, takarékoskodás, virtuális víz, víz, vízlábnyom

Mindennapi ivászatunk

PP-Eletforma

Elképzelte már valaha, hogy milyen lenne az élet víz nélkül? Életünkben nap mint nap rengeteg vizet használunk nemcsak ivásra, mosásra, főzésre, de az élelmiszerek előállítására is, még akkor is, ha ennek a mennyiségnek sokszor nem vagyunk tudatában. A vízlábnyom egy fontos mérőszám, ami megmutatja, hogy az életünkhöz szükséges élelmiszerek, termékek vagy folyamatok mennyit emésztenek fel ebből a nélkülözhetetlen erőforrásból. Lássunk néhány elgondolkodtató adatot!

Tovább olvasom »
fül, füll-orr gége, fülmosás, hallójárat, szövődmény, úszófül, víz

Így szabadulhatsz meg a fülbe jutott víztől!

PP-Eletforma

Strandolások alkalmával, de akár egy hajmosás során is megeshet, hogy víz kerül a fülbe. Szerencsés esetben gyorsan távozik is, ám előfordulhat, hogy bent reked a fülben, a hallójáratot feláztatva pedig szövődményeket okozhat. Nem érdemes sokáig kísérletezni otthoni praktikákkal, fül-orr-gégészeti rendelésen gyorsan kezelhető a probléma.

Tovább olvasom »
házi kedvencek, hőségriadó, kánikula, Orpheus Állatvédő Egyesület, víz

4 állati jó tipp a nyári kutyatartáshoz

László Márta

Az állatvédők gyakran találkoznak rövid láncra kötött, árnyék nélküli helyen, megfelelő mennyiségű, friss ivóvíz nélkül tartott kutyákkal. Az így tartott állatok a 30 fokban ugyanúgy hőgutát kaphatnak, mint az emberek. Az Orpheus Állatvédő Egyesület azt tanácsolja, hogy kánikulában inkább csak kora reggel vagy késő este vigyük kedvencünket sétálni, és gondoljunk arra, hogy az aszfalt is felforrósodik, ami könnyen égési sérüléseket okozhat az ebeknek! 

Tovább olvasom »
Atlantisz, Fővárosi Nagycirkusz, MACIVA, mitológia, víz, zsonglőr

Atlantisz gyermekei mi vagyunk!

László Márta

Hat éve nem látott ilyen produkciót a magyar közönség! Orosz, ukrán, magyar művészek és szakemberek dolgoznak együtt egy órási vízi produkcióban. A magyar szereplők közül Kristóf Krisztián hét év után először lép magyar porondra! Az egész manézs hatalmas medencévé alakult át, ami száraz előadóhellyé is tud változni nyolc hidraulikusan emelkedő, és süllyedő lapnak köszönhetően.

Tovább olvasom »
egészség, termalfürdő, víz

10 ok, amiért érdemes rendszeresen fürdőbe járni

László Márta

A víz alapvető lételemünk, fogyasztása elengedhetetlen az életben maradáshoz. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy abban az esetben is számos pozitív élettani hatással rendelkezik, ha fürdőzünk benne. A március 22-ei víz világnapja alkalmából a termalfurdo.hu összegyűjtötte azt a 10 okot, amiért érdemes legalább egy hónapban egyszer ellátogatni egy fürdőbe.


Tovább olvasom »
éhezés, élelmiszer, ENSZ, FAO, gazdákodás, mezőgazdaság, pazarlás, talaj, víz

Stop az élelmiszerpazarlásnak

PP-Eletforma

A világ országai tavaly megállapodtak a következő 15 év fenntartható fejlődési menetrendjében, ahol kiemelt helyen szerepel az a törekvés, hogy 2030-ra teljes mértékben felszámoljuk az éhezést. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete összegyűjtött 12 érdekes és olykor meglepő tényt az élelmezés helyzetéről, hogy tisztában legyünk azzal, hol állunk jelenleg ebben a folyamatban.

Tovább olvasom »
cukor, diabetikus, egészség, gyümölcs, orvosi tanács, víz

Rád is ráférne egy olajcsere!

PP-Eletforma

Túl macerás, bele se kezdek! – adjuk fel egy kiegyensúlyozottabb életmódra való áttérés nulladik lépésénél. Pedig nem kell drasztikusan megváltoztatni étkezési szokásainkat azért, hogy egészségesebbek lehessünk. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének 3 tippje remek kiindulópont lehet az új kezdethez. Itt az újévi fogadalmak ideje, vágjunk bele!

Tovább olvasom »
baktérium, fertőtlenítés, legionella, PTE, víz

Pécsett maradnak az óvintézkedések!

PP-Eletforma

Jelentősen csökkent a legionella baktérium csíraszáma a PTE Klinikai Központ 400 ágyas tömbjében. A szakemberek gyors intézkedésének köszönhetően lassan helyre áll a rend, de az óvintézkedések még érvényben maradnak, mert néhány mérőpontnál az adatok még mindig az egészségügyi határérték felettiek voltak.

 

Tovább olvasom »
környezetvédelem, szeleketív szemétgyűjtés, takarékosság, víz, zöld otthon

Nem is olyan természetes a víz

PP-Eletforma

Víz, víz, víz. A májusi eső idén olyannyira aranyat ért, hogy kaptunk belőle bőséggel. Hajlamosak is vagyunk elfelejteni, hogy nincs belőle végtelen! De nem csak a pazarlás a gond, hanem a rengeteg hulladék is, amit modern szokásaink hoztak a víziváshoz.

Tovább olvasom »
bolygók, élet, érdekesség, Mars, világegyetem, víz

Fantasztikus hírek a Marsról!

PP-Eletforma

Azt eddig is tudtuk, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet.

Tovább olvasom »
ásványvíz, folyadékbevitel, víz

Itt a kánikula! De milyen vizet igyunk?

PP-Eletforma

Kevés élelmiszerféle ért el hasonló sikert az utóbbi időben, mint az ásványvíz, amely mára a nyár egyik legfontosabb kelléke lett. Egyelőre a csapvíz vesztésre áll vele szemben, de vajon miért? Felveszi-e vele a verseny a csapvíz? Most itt az iránytű ásványvízhez, csapvízhez, víziváshoz!

Tovább olvasom »
egészség, folyadékpótlás, víz

Kemény a víz? Akkor ezt idd!

PP-Eletforma

A kemény vízre sokan mint káros dologra gondolnak, pedig a valóság más: a kemény víz egyáltalán nem káros az egészségre, sőt, a keménységért felelős ásványi anyagok élettanilag kulcsfontosságúak a szervezet számára. A kalcium a csontok, a fogazat felépítésében, a magnézium az idegrendszer és az izomzat működésében játszik szerepet, de a magnéziumvegyületek a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen is védenek.

Tovább olvasom »
környezettudatos, takarékosság, víz

Spóroljunk a vízzel!

PP-Eletforma

A víz és így a víztakarékosság fontosságára sok minden figyelmeztet bennünket nap mint nap. Hogy csak a két végletet említsük: a Föld fogyó vízkészletéről szóló hírek éppúgy érintenek minket, mint a kézhez kapott borsos víz- és csatornaszámlák. Új, korszerű készülékek, megoldások otthoni használatával – természetesen, ha pénztárcánk engedi – és a napi rutin ésszerű átalakításával egyaránt sokat tehetünk a környezetünkért, de a rezsink csökkentéséért is.

Tovább olvasom »
kulturális örökség, programajánló, víz

Kulturális Örökség Napjai

Práger Kitti

A hétvégén rendezik meg a Kulturális Örökség Napokat, a fő téma az idén a víz. A természetes tavak és folyók védművei, hídjai, a kastélyparkok és közterületek tavaihoz kapcsolódó építmények, a forrásházak, kutak, víztornyok és tározók, a fürdők, a csatornázással kapcsolatos létesítmények épített örökségünk mindennapi és nagyon fontos részei. Bemutatásukkal szeretnének tisztelegni a szervezők ipari építészetünk, technikatörténeti eredményeink előtt.

Tovább olvasom »
élet, ivóvíz, víz

Miért van Víz Világnap?

PP-Eletforma

A világon 400 millió ember van ma is, aki nem jut hozzá mindennap egészséges ivóvízhez. Ezért van a Víz Világnapja… De ne csak ezen a napon gondoljunk bele, mit is jelent számunkra a víz, hanem minden egyes napon.

Tovább olvasom »
folyadékpótlás, ital, víz

Változatosan igyál!

PP-Eletforma

 Egészségünk, jó közérzetünk, de akár teljesítményünk is mind azon múlhat, iszunk-e eleget. Amíg az közismert tény, hogy a változatos étrend segíthet, hogy minden szükséges tápanyagból megfelelő mennyiséghez jusson a szervezetünk, azt kevesen tudják, hogy a változatosság elve a folyadékpótlásban is alkalmazható. A kutatási eredmények alátámasztják, hogy aki naponta többféle italt fogyaszt, az nagyobb valószínűséggel teljesíti a javasolt napi 2-2,5 liter folyadékbevitelt. Ezért az Európai Hidratációs Intézet (EHI) szakértői szerint fontos a tájékozottság, és érdemes leszámolnunk mindazokkal a tévhitekkel, amelyek szerint egyes, az étrendünkben szereplő italok hidratációs szempontból kevésbé előnyösek.

Tovább olvasom »
inni, víz, vízfogyasztás

A gyermekek többsége folyamatosan szomjaztatja szervezetét

PP-Eletforma

Ma már sok kisgyermeket a rendszeres vízivásra is tanítani kell – legalábbis ez derül ki abból a nemzetközi felmérésből, amely megállapította, hogy napjainkban a 6-14 évesek jó része folyamatosan szomjaztatja szervezetét. Pedig már az enyhe dehidratáció is rossz hatással van a pszichés funkciókra; kimerültséget, izomgyengeséget, fejfájást és szájszárazságot okozhat. Az értelmi és mentális képességek is gyengébb eredményt mutatnak, ha a szervezet nem jut rendszeresen megfelelő mennyiségű folyadékhoz, lehetőleg tiszta víz formájában. 

Tovább olvasom »
ásványvíz, ivóvíz, Szigetközi Friss víz, víz

Egészséges ember természetes ivóvizet igyon!

PP-Eletforma

“A természetes ivóvíz ugyanakkor nem tévesztendő össze az ásványvízzel, amiben valamelyik összetevő a megszokottnál jóval nagyobb mennyiségben fordul elő. Ezeket a speciális ásványi anyag tartalmú vizeket valamely betegség vagy hiánytünet kezelésére, kúraszerűen ajánlott fogyasztani. Mindennapos használatra a természetes ivóvizeket javaslom.” 

Tovább olvasom »
medence, víz, wellness

Bármi lehetséges a teraszon…

Timar Gigi

A medence már rég nem egy kocka alakú betonteknő, belelógatott létrával. Az igényeknek, helyszínnek és pénztárcának megfelelően bármi lehetséges a teraszon is elférő kültéri masszázsmedencétől a saját, épített tóig.

Tovább olvasom »
AQUA DANCE, fogyás, gerinc, izület, mozgás, rehabilitáció, víz

Táncolj a vízben! Erősít és fogyaszt is…

PP-Eletforma

A speciális vízi mozgás nem csak kellemes, de a rendszeres edzések növelik a teherbírást, az állóképességet, formálják az alakot és bizonyos állapotok, betegségek rehabilitációjában is segítenek. Kifejezetten hasznos gerincbántalmak, ízületi panaszok esetén is, sőt, a fogyást is elősegítheti.

Tovább olvasom »
ember, megfontolt, népi bölcsesség, sunyi, személyiség, víz

Lassú víz, partot mos?

PP-Eletforma

A víz szimbóluma valami olyan ősi mondanivalót hordoz, ami egyetemes. Tulajdonságaiban (folyékony, sodró, csordogáló, áradó), különböző megjelenési formáiban (csepp, tó, tenger, folyó) az ember mintha önmaga arcait látná visszatükröződni.

Tovább olvasom »
ásványi anyagok, ásványvíz, hosszú élet, hunza népcsoport, magas vérnyomás, rák, víz

Mi is meghosszabbíthatjuk életünket?

PP-Eletforma

A hunza népcsoport, illetve az okinawai japánok akár 100 évig is elélnek, ráadásul egészségesen. Nem szenvednek a nyugati országokban gyakori betegségektől, mint a rák vagy a magas vérnyomás, a nők pedig nem ismerik a klimaxot. Miben rejlik hát a hosszú és egészséges élet titka? 

Tovább olvasom »
csecsemő, fejfájás, gyerek, inni, víz

Mikor, mit és mennyit igyanak a gyermekek?

PP-Eletforma

A gyerekek folyadékigénye az életkorral és az évszakokkal együtt változik. A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs- és teljesítőképességet, fejfájás alakulhat ki. Mikor, mit és mennyit igyanak a gyermekek?  

Tovább olvasom »
élet, lélek, tisztaság, víz

Te sem tudnál élni nélküle!

PP-Eletforma

Naponta megtisztulunk, mikor megfürdünk, feltöltődünk, mikor megiszunk egy pohár vizet. Spirituális szinten is jelentése van a víznek, a lélek is megtisztulhat általa. A víz a legfontosabb elemünk, nem létezik élet nélküle. A víz tisztító ereje közismert

Tovább olvasom »
étkezés, gyermekek, nyár, szokások, táplálkozás, víz

A nyár különösen veszélyes időszak!

PP-Eletforma

A gyermekek étkezési szokásai az egész életükre kihatnak. A helytelen vagy éppen nem megfelelő ritmusban történő táplálkozás könnyen szokássá válik, és később is nagyon nehéz megszabadulni tőle. A táplálkozástudomány szakértői már régóta figyelmeztetnek, hogy a gyermekkori étkezési szokások fontos szerepet játszanak a felnőttkorban kialakuló betegségek megelőzésében. 

Tovább olvasom »
ásványvíz, fesztivál, hőség, víz

Hőségriadó a Soundon!

PP-Eletforma

Az elkövetkező napokban nagy melegre számíthatunk, ezért a Heineken Balaton Sound orvosa felhívja a figyelmet, hogy minél több folyadékot fogyasszanak a látogatók, és lehetőleg hordjanak fejfedőt. A szervezők a hőségriadó időtartamára felfüggesztik az ásványvíz behozatalának mennyiségi korlátozását. 

Tovább olvasom »
balaton, nyaralás, sport, víz

Új sportőrület! Jelentkezni lehet…

PP-Eletforma

A ’70-es, ’80-as években „Balcsin” alakult ki és terjedt el a vízben fejelés művészete. Ez nem csak sport, a szabadidő aktív eltöltése, kikapcsolódás, hanem annál sokkal több volt: életérzés. A fejelők megszállottak, fanatikusak voltak. És azok ma is…

Tovább olvasom »
horoszkóp, személyiség, víz

Víz-elemű emberek: halak, rákok, skorpiók

PP-Eletforma

A víz elemű embereket az érzelmek és az intuíció jellemzi, vagyis a víz ember erős érzelmi világban él, és kitűnőek a megérzései. Nagyon jó az empátiás képességük, könnyen megérzik és átérzik mások érzelmi problémáit. Fantáziájuk rendkívüli, gyakran különböző művészetekben fejezik ezt ki. Romantikus és szentimentális emberek, vérmérsékletük flegmatikus.

Tovább olvasom »
programajánló, sport, verseny, víz

Gróf Széchenyi István Emlékverseny és Sportnap

PP-Eletforma

Ezt a versenyt éppen 21 évvel ezelőtt, 1991-ben a Széchenyi István által alapított első magyar evezős klub, a Hajós Egylet megalakulásának 150. évfordulóján rendezte meg az akkori egyik legfiatalabb evezős egylet, a Danubius Evezős Klub és a Széchenyi-féle Hajós Egylet jogutódja az éppen újraalakult Nemzeti Hajós Egylet. A következő évtől kezdve e két klub egyesülése révén létrejött Danubius Nemzeti Hajós Egylet a rendezvény főszervezője. Társrendező a Magyar Evezős Szövetség, 1998-tól a Budapesti Evezős Szövetség, Néhány év múlva a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség is csatlakozott hozzájuk.

Tovább olvasom »
csinos, sport, szépség, víz

A csinos hölgyek vízbe rántották a versenyzőket

PP-Eletforma

Maximovits Anett, Lenkei Viki és Lévai Adrienn meglepte Tóth Imrét és Németh Balázst, a Superbike vb-n hazánkat képviselő versenyzőket, hogy megünnepeljék a vb első futamán nyújtott kimagasló teljesítményüket. A Motorfesztiválon tartott ünneplésből pezsgőfürdős parti kerekedett.

Tovább olvasom »
föld, klíma, klímaváltozás, levegő, víz

Tragédia jön: megfullad a Föld a szeméttől!

PP-Eletforma

Föld, víz, levegő: életünk nélkülözhetetlen feltételei. Vélhetnénk, ma is ugyanannyi van belőlük, mint évezredekkel ezelőtt, de ez csak a látszat. Elérkezett az idő, amikor szembe kell néznünk a tényekkel, hogy ha nem őrizzük életterünk egyre pusztuló elemeit, mi is elpusztulunk.

Tovább olvasom »
egészség, jacuzzi, klór, pezsgőfürdő, víz, víztisztítás

Mire figyeljünk a nyilvános pezsgőfürdők használatánál?

PP-Eletforma

Tél van. Hideg. Ilyenkor szívesen járunk fürdőbe, uszodába, ahol gyakran élünk a pezsgőfürdők kínálta ellazulás lehetőségével, az átlagosnál melegebb vizű medencék áldásos hatásait élvezve felfrissülünk. Sokszor egy-egy fürdőzős hétvégén gyermekeinket ki se lehet hozni a bugyogó, masszírozó, kellemesen meleg medencéből.A nyilvános pezsgőmedencék azonban amellett, hogy egész szervezetünkre jótékony hatással vannak, számos potenciális veszélyforrást hordoznak. 

Tovább olvasom »
asztma, környezetvédelem, veszély, víz

Időzített bombaként ketyeg a klór

PP-Eletforma

Jereván, december 8., Frisco (Texas) december 15., Corpus Christi (Texas) december 28., legutoljára pedig Sawtell (Ausztrália) január 11. Szinte nem múlik el olyan hét, amikor ne következne be klór baleset valahol a világban. Ezek legtöbbször az ivóvíz és az uszodák fertőtlenítéséhez használt vegyi anyag helytelen tárolásából és kezeléséből következnek be. A legsúlyosabb tragédia 2005. január 6-án történt, amikor a dél-karolinai Graniteville melletti vonatszerencsétlenség következtében nagymennyiségű klór szabadult fel, és a kiömlő gáz 9 ember halálát okozta.

Tovább olvasom »
egészség, víz

Az egészséges ivóvízért

PP-Eletforma

Különleges, figyelemfelhívó kampánnyal nyitja a decembert közösségi oldalán a magyarországi UNICEF. Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy bár minden gyereknek joga van az egészséghez, több száz millióan nap mint nap csak fertőzött vizet ihatnak. A Facebook-on meghirdetett kreatív kampányban mindenki részt vehet egy egyszerű beállítással.

Tovább olvasom »
fertőzés, uszoda, víz

Miben úsznak a gyermekeink?

PP-Eletforma

Tudjuk-e, milyen vízben úszik a gyermekünk? Hogyan lehet megelőzni, hogy az úszásoktatás után ne fertőzéssel érkezzen haza? Mit tudunk tenni azért, hogy se a saját gyerekünk, se a többiek ne betegedjenek meg uszodalátogatás következtében? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek a szülők fejében megfordulnak, amikor a legkisebbekkel babaúszásra járnak, nagyobb gyerekeik pedig úszásoktatáson és iskolai úszásórákon vesznek részt. 

Tovább olvasom »
víz

Ivókút-vizit

PP-Eletforma

A Városfoglalás nevű programsorozat újabb állomásán a Tudatos Vásárlók Egyesülete és az ImagineBudapest a nyári forróságban arra hívja fel a figyelmet, hogy csomagolt víz helyett válasszuk az ivókutakat.  

Tovább olvasom »