Facebook hozzászólás
230

Védelem a káros képernyősugárzás ellen

Négyórányi számítógép előtt ülés után az immunrendszer 50%-ban elveszti védekezőképességét, ami pubertás kor alatt már negyven percnél bekövetkezik!

 

Az új kommunikációs, szórakozási és munkavégzési szokások új környezeti hatásoknak tesznek ki minket az elektronika terén, melynek veszélyeivel nem igazán vagyunk tisztában. Az egyik ilyen káros hatás akkor ér minket, amikor huzamosabb ideig (4-8) órát tartózkodunk monitor, vagy tévé előtt. E szerint a televíziókészülékek, a számítógépek működése során egy felgyorsított elektronnyaláb végigsöpri a képernyő fluoreszkáló felületét, amely pontról pontra kirajzolja a fénylő képet. Ennek az energiának egy része sugárzás formájában elszökik, ami elektromágneses szennyeződést okoz. Akiket munkájuk hosszabb időre a számítógéphez köt, azok nagy mértékben ki vannak téve ennek a pulzáló elektromágneses hatásnak. Ez a káros sugárzás mérhető a monitorok, illetve a tévék előtt és mögött 110 fokos szögben, tehát az egész testünket éri. Négyórányi számítógép előtt ülés után az immunrendszer ötven százalékban elveszti védekezőképességét, ami pubertás kor alatt már negyven percnél bekövetkezik! Sőt, a kísérletek bebizonyították, hogy sejtjeink négy óra után megzavarodnak, s ennek hatásai többféle tünetben mutatkoznak. Ilyenek a stressz, fejfájás, idegesség, agresszivitás, alvászavarok, a szem elfáradása, látászavarok, termelékenység csökkenése, a libidó csökkenése, a nők menstruációs ciklusának zavarai. Még ennél is nyugtalanítóbb tény, hogy ez az elektromágneses sugárzás tűnik a csökkent ondósejt-termelés egyik okának.

Érdekes eredménye a kutatásnak az is, hogy a bekapcsolt képernyő előtti tartózkodás során az adrenalin (stresszhormon) vizeletből történő kiválasztása a szervezeten belül megváltozik, lecsökken. Ez olyan, mintha a test vissza akarná tartani az adrenalint, hogy így próbáljon szembeszállni a sugárzással, tehát az agyunk egy stresszes állapotként, agresszív helyzetként éli meg azt, hogy a képernyő előtt ülünk. Ne gondoljuk azt, hogy ha kikapcsoljuk a tévét, vagy monitort, akkor már minden rendben lesz. Ezen berendezések katódsugárcsöve ugyanis még azután is két-három órán át sugároz, ami mindenen keresztül megy, falon, ólmon, képernyőszűrőn, emberi testen. S mindez a folyadékkristályos (LCD) képernyőkre is vonatkozik!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!