Facebook hozzászólás
216

Új könyv Pavarotti szeretőiről

Már-már (rossz) szokássá válik, ha meghal egy tehetséges, híres ember, könyvet írnak róla. Persze nem csupán érdemeit, hanem a szennyest is kiteregetik, ezúttal Pavarottiról, akinek állítólag három szeretője is volt.

Akik ismerték, azt állítják Luciano Pavarottiról, hogy imádta a zenét, a jó olasz ételt, és a nőket, írja a bild.de. Pontosan ezért – a bennfentesek szerint – soha nem volt képes egyetlen asszony mellett kitartani.

Alberto Mattioli zenei újságíró kötete jelent meg a minap az énekesről, ebben pedig az írja, a híres tenornak három szeretője is volt a házassága alatt, a felesége, Adua Veroni mellett. A negyedik „törvénytelen” kedvest végül feleségül is vette, tőle született a kislánya, Alice és Ricardo, aki sajnos nem maradt életben.

Pavarotti 1961-ben vette feleségül Adua Veronit, akkor úgy tűnt, egymásnak teremtette őket az ég, ám a tenor a sok utazás alatt általában nem bírt ellenállni a csábításnak, mással enyhített magányán.

1979 és 1986 között Madelyn Renée amerikai énekesnőt szerette, utána következett hét évig az osztrák Judith Kovacs, majd Lucia Debrilli olasz fotómodell. Utánuk ismerte meg Nicolettát, akivel haláláig együtt volt.  



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!