Facebook hozzászólás
1 089

Torma krémleves villányi módra

Villányban a Bortrezor étterem pincéjében készítette először saját kezűleg Polgár Kata kis létszámú, baráti csapatnak. Ám oly népszerű lett, hogy azóta is szerepel az étlapon, és a rendezvények menüjében, és a budapesti éttermük is a villányi recepttel dolgozik. 

 

Hozzávalók: 4 személyre

4 evőkanál natúr ecetes torma

1 csapott evőkanál frissen reszelt torma

2 vékony szelet, enyhén zsíros mangalica sonka

1,2 l sonka főzőlé (lehetőleg persze mangalica sonka leve)

Egy marék tökmag és napraforgómag, meghámozva

1 pohár tejföl

4 evőkanál zsír, vagy olaj

3 evőkanál liszt

Elkészítés:

A zsiradékkal és 2 evőkanál liszttel fehér rántást készítünk. Beletesszük az ecetes tormát, és összepároljuk vele. Amikor már majdnem kész, dobjuk rá a frissen reszelt tormát, és azzal már csak pár pillanatig dinszteljük.

Engedjük fel a sonkalével, és egyszer forraljuk fel. A tejfölt keverjük simára a harmadik kanál liszttel. A levest vegyük le a tűzről és habarjuk be a tejföllel, majd tegyük vissza a tűzre és jól forraljuk ki.

Közben a mangalica sonkát vágjuk vékony csíkokra, és egy serpenyőben süssük ki ropogósra.

Vegyük ki a sonkát és a kisült zsírban pirítsuk meg a tökmagot és a napraforgó magot.

A levest csészében tálaljuk, s mindenkinek tegyünk bele a sült sonka csíkokból, a tetejére pedig szórjunk a pirított magokból.

Italajánló: Friss Chardonnay-muskotály cuvéet ajánlunk a villányi Polgár Pincéből. Jó étvágyat kíván:

Lovas (Földes) Katalin



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!