Facebook hozzászólás
232

Tanévkezdés szexkönyvvel és óvszerautomatákkal…

Tankönyvből tanítaná a szexet az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) – tudta meg az RTL Híradó. Eddig kétszáz tanárt képeztek ki arra, hogy osztályfőnöki órán a nemi együttlétről és annak veszélyeiről beszéljen a középiskolásoknak.

Az ehhez való könyv néhány napja kapta meg az engedélyt, így ezentúl bármelyik iskola használhatja, ahol nem félnek beszélni a szexről. A szakemberek óvszerautomatákat is javasolnak az iskolákba, de erre még nem tudni, lesz-e pénz.
Van olyan igazgató, aki elzárkózik a témától, és azt állítja hogy az ő gyerekei nem élnek szexuális életet. A jelenlegi adatok szerint azonban a 14 és 18 év közötti fiatalok 50 százaléka szexuálisan aktív – mondta Gábor Edina, az OEFI főigazgatója.

Az intézet kísérleti jelleggel óvszerautomatákat is felállított öt magyar középiskolában. A budapesti Than Károly Gimnáziumban többnyire a lányvécéből fogy több kondom, ami elvileg azt mutatja, hogy a lányok jobban vigyáznak magukra.

Az iskola gyermekvédelmi felelőse több gyereket is ismer, aki azért nem használ óvszert, mert feszélyezve érzi magát a boltban vagy a gyógyszertárban, és nem meri megvenni. Az automatákkal elejét lehet venni az ilyen eseteknek – mondta Balogh Tiborné.

Az óvszer-automaták felszerelése iskolánként 100 ezer forintba kerülne, az OEFI az eddigi öt helyett legalább 20 iskolában szeretne ilyet. Az ehhez szükséges fedezet a költségvetésen múlik, döntés hónapokon belül várható.

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=45&menu=eletmod&news_id=1125&cim=Tankonyv-a-szexualitasrol



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!