Facebook hozzászólás
341

Szeptember 1-jétől eltűnnek a hagyományos izzók

Látszólag drágák a jelentős energiamegtakarítást és a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését ígérő modern égők, valójában azonban spórolunk velük, és még a lakás helyiségeit világosabbá tesszük, ha kell. S ha eddig nem is nagyon foglalkoztunk ezzel, szeptember 1-jétől már kénytelenek leszünk: ekkortól ugyanis a hagyományos 100 wattos és a feletti izzók eltűnnek az üzletek polcairól.

Elég rémisztő adat: ma 12 ezerszer annyit világítunk, mint 130 évvel ezelőtt, a hagyományos izzó színre lépésekor, s a világ otthonainak fényei évente összesen 1,9 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátásért és sok milliárd euró kiadásért felelnek, illetve feleltek. Az unió úgynevezett „20-as" programja értelmében 2020-ig 20 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását és 20 százalékkal emelni a megújuló energiák részesedését a közösség teljes energiafogyasztásában. E program részeként, az Európai Bizottság döntése nyomán Edison találmánya átadja helyét fiatalabb vetélytársának, a kompakt fénycsőnek: szeptembertől a hagyományos 100 wattos és a feletti izzók tűnnek a polcokról, majd évente újabb típusok kerülnek ki a kínálatból. 2012-től pedig kizárólag energiatakarékos izzót, helyesebben szólva kompakt fénycsövet vehetünk mindaddig, amíg a technika fejlődésével ezek is elavulnak, és lesz helyettük hatékonyabb.

Kivételek persze vannak,

a sütő vagy a hűtőszekrény belső világítására továbbra is megmarad az aprócska villanykörte.

A takarékos égő ára jóval magasabb, mint a hagyományosé, de csak látszólag drágább, hiszen a kompakt fénycső élettartama mintegy hatszorosa a normál izzóénak, és közel 75 százalékkal kevesebb villamos áramot fogyaszt. Ha a lakásunk égőit fokozatosan cseréljük, az egyszeri beruházási költség sem szökik az egekbe. Akár megtehetjük azt is, hogy helyiségenként haladunk: először a konyha és a fürdőszoba, majd a szobák. S mivel régi és új egymás mellett is működik, és ma már gyakorlatilag minden foglalattípushoz gyártanak kompakt fénycsövet, egy többégős lámpát akár „foglalatonként" is energiatakarékossá tehetünk.

Az új típusú égővel biztonságosan növelhető egy világítótest fényerejét is, mivel a 20 watt teljesítményű energiatakarékos fénycső egy 100 wattos izzó fényével világít. Ez azt jelenti, hogy kedvenc régi falikarunk, amely eddig csupán 25 wattos égővel működött, holnaptól akár 100 wattal világíthat és már nem csupán a hangulatvilágítás lehet a szerepe.

A formaválaszték is széles,





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!