Facebook hozzászólás
237

Pünkösdi királyválasztás- programajánló

A közmondás is ismert: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.” Az ezzel járó hatalom ugyanis csak egy évig tartott.

A Pünkösdi Királyválasztás szokásáról a középkor óta vannak adatok.  A XVII. század végén, a XVIII. század elején a huszárezredekben például már pünkösdi királyt választottak. A közmondás is ismert: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.” Az ezzel járó hatalom ugyanis csak egy évig tartott. A pünkösdi királyi címet az ekkor rendezett ügyességi versenyek (ez leggyakrabban lovas próbatétel volt) nyertese érdemelte ki. Így szerezhető kiváltságok voltak: a pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, minden kocsmában ingyen ihatott, mert, amit elfogyasztott azt a község fizette ki később. Általában ő lett a legények vezetője is az adott évben. (Sokhelyütt egyébként ilyenkor avatták a legényeket is. Leöntötték őket borral, vagy elverték a feneküket. Ez után a „szertartás” után számította őket a falu legénynek, vagyis járhattak a kocsmába, udvarolhattak.)

A pünkösdi királyválasztás szokása az elmúlt években, különösen a borvidékeken kezd visszatérni. Villányban már évek óta ápolják ezt a hagyományt, s az idén is megérkezett az alábbi meghívás, mely minden hagyománytisztelő, pünkösdölni vágyó borkedvelőnek szól:

Pünkösdi invitáló

Mi, a 2004. esztendő Villányi Borkirálya és Borkirálynője ezennel tudatjuk, hogy királyságunk folyó év május havának 15. napján véget ér. Ezen a vasárnapon Mi és az összegyűlt közönség fogjuk kiválasztani azt az ifjat és hajadont, kik majd nyomdokainkba lépnek, s egy évig őrzői és élvezői lehetnek a villányi boroknak.

Az este folyamán finom étkekben és nemes borokban idén sem lesz hiány.

A gyülekező vendégsereget 2005. május 15-én 17.45 órától fogadjuk a Bortrezor Pincében (Villány, Arany J. u. 7.). A tradíciókhoz híven a rendezők, Polgár Zoltán és hitvese, Katalin a kulináris élvezetek előtt kulturális élményeket is kínálnak.

18.00 órakor Dékány Tibor fotóművész műveinek ősbemutatójára kerül sor:

Köd-

Fosz-

Lányok





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!