Facebook hozzászólás
228

Párolt káposzta másképpen

A hüvős időben már jobban kívánjuk a kicsit kalóriadúsabb ételeket. Eljött a sültek, vadak szezonja. Köretként egyre kevésbé tudunk friss zöldséget készíteni. A káposzta vitamin és ásványianyag tartalma viszont egész télen hasznosítható.

 Az alábbi köret receptet tulajdonképpen sült libacomb mellé készítette egy konyhafőnök ismerősöm Szent Márton napjára, de annyira megtetszett, hogy én is kipróbáltam.

Hozzávalók (4 személyre)

80 dkg fejes káposzta

1 szép szál póréhegyma

1 evőkanál köménymag

1 evőkanál őrölt kapor

1 dl. Olaj

Só, ízlés szerint.

Elkészítés:

A káposztát a hagyományos módon felszeleteljük vékony csíkokra.

A póréhagymát megmossuk, szükség szerint egy kicsit megtisztítjuk, és felkarikázzuk. Egy mélyebb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, s megfonnyasztjuk benne a póréhagymát. Rátesszük a káposztát, megsózzuk, s rászórjuk a köménymagot. Gyakori kevergetés mellett, rövid ideig fedő alatt pároljuk, amíg a káposzta egy kis levet enged. Levesszük a fedőt, megszórjuk a kaporral, és sűrűn kevergetve csak addig pároljuk tovább, hogy már puha legyen, de „roppanós” maradjon. Ettől a tavasz frissességét idézi fel bennünk.

Bármilyen roston, vagy sütőben sült hús mellé kiváló köret, akár önmagában is, de valamilyen burgonya köretet is készíthetünk mellé még.

Tipp: Szemben a hagyományos párolt káposztával, mely előre is elkészíthető, ezt mindig frissen készítsük, és tálaljuk, hogy „roppanóságát” megőrizze. Kb. 20-25 perc alatt elkészül.

Az italválasztékot mindenképpen a húshoz igazítsuk, a libától, a kacsán és a marhán át, a vadak minden szóba jöhet. Eljött hát a vösörbor kedvelők ideje! A könnyű portuguisertől a testes szép cuvéekig terjed a választék a hús színétől függően. Azt is kipróbálhatjuk, hogy kedvenc vörös borukhoz választjuk a húst!

L. K.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!