Facebook hozzászólás
385

Olívaolaj – a folyékony arany

Egyre többet használjuk itthon is és nem csak sütéshez, főzéshez nagyszerű. A szépségápolás kiváló alapanyaga, a szervezetünk számára fontos antioxidánsokat, vitaminokat tartalmaz. De vajon mennyit tudunk róla pontosan?

Már az ősember is ismerte

Évezredek óta ismerjük az olívaolajat, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a folyékony arany kifejezést eme csodás nedűre bizony Homérosz használta először az Ókori Görögországban. De ne szaladjunk ennyire előre az iőben, hiszen arra is van bizonyíték, hogy az olajfa termését, vagyis az olívabogyót már az újkőkorszakban élő emberek is gyűjtötték. Széles körben elsőként Kréta szigetén kezdték el termeszteni, erre utalnak azok az amforák, melyek i.e. 3500-ból származnak. Azok a feljegyzések is ezt erősítik meg, melyek szerint az ókori atléták előszeretettel használták az olajat izmaik lazítására, sőt a versenyek előtt rituálisan bekenték vele az egész testüket. Az olívaolaj ugyanis a Földközi-tenger népeinek több volt, mint puszta élelmiszer: kifogyhatatlan forrása a varázslatoknak és csodáknak, a hatalmas vagyonnak és erőnek. Amellett, hogy élelmiszerként fogyasztották, az olívaolajat vallási szertartásokban, gyógyszerek alapanyagént, lámpába olajként, szappan készítésére és a bőr ápolására is használták. Állítólag már II. Ramszesz egyiptomi fáraó is minden betegséget legyőzött vele. Később az olívaolajat a hosszú élet biztosítékának tartották, az olajbogyót pedig, az egyik legjobb afrodiziákumként ismerték. Hazánkban is feljegyzések tanúskodnak arról, hogy az olíva Mátyás király udvarában a narancs, a citrom, a füge és a gesztenye mellett, szintén nagy népszerűségnek örvendett, s nem csak szerelmi bájitalként, de étvágynövelőként is számon tartották.

depositphotos.com
Elképesztő a hatása

Az olívaolaj a szervezet számára olyan fontos, esszenciális telítetlen zsírsavakat tartalmaz, mint a linolénsav, a linolsav vagy az archidonsav, ezek az úgynevezett F-vitaminok, melyek a sejthártya építőanyagát alkotják. Az olívaolaj természetes antioxidánsai az E- és a K-vitamin, másodlagos növényi anyagai pedig erősítik az izomsejteket és nagyon jó a hatásuk reumás ízületi gyulladás esetén is. Könnyen emészthető, mert gyorsan felbomlik az emésztőrendszerben, erős epehajtó hatása van, rendszeres fogyasztása megakadályozza az epekövek kialakulását. Kis mennyiségben zsírszegény étrendekben is jól hasznosítható, máj-, epe-, hasnyálmirigy-betegségek enyhítésére úgy szintén. Kevesen tudják, de jelentős gyomorsavcsökkentő hatással is bír, így remekül alkalmazható gyomorégés ellen. Klinikai vizsgálatok támasztják alá, hogy rendszeres fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, védi az érrendszert a meszesedéstől, csökkenti a koleszterinszintet és megakadályozza annak lerakódását az erek falán. Emellett gyulladáscsökkentő, antitrombotikus, vérnyomáscsökkentő és értágító hatással rendelkezik mind emberekben, mind állatokban.
Elképesztően sokrétű előnyös tulajdonsága miatt az Egyesült Államokban, az olívaolajgyártók az alábbi, korlátozott egészségügyi hatásra vonatkozó állítást helyezhetik el termékeik címkéjén: „Korlátozott és nem meggyőző tudományos bizonyíték azt sugallja, hogy az egyszeresen telítetlen zsírsav-tartalomnak köszönhetően napi kb. 2 evőkanál (23 g) olívaolaj elfogyasztása csökkentheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát.”





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!