Facebook hozzászólás
414

Fergeteges koncertélmény a Szent Efrém Férfikarral

Kórusmuzsika és vírus-rap

Egyházi kórusmuzsika és buli hangulat. Első hallásra összeegyeztethetetlen. De nem akkor, ha a Szent Efrém Férfikar produkciójáról beszélünk. A nyolctagú énekegyüttes nemrég Kővágóőrsön, a Kőfeszt keretében adott fergeteges koncertet. A kezdetben megilletődött közönség néhány dal után már hangos füttyögéssel, kiáltásokkal, zúgó tapssal fejezte ki elragadtatását. Bubnó Lőric művészeti vezetővel az antik és modern találkozásáról, a csendes és zajos sikerről is beszélgettünk.

Szent Efrém a szír ortodox egyház egyik legkiemelkedőbb teológusa, szónoka és himnuszírója volt. A keleti és nyugati egyházak egyaránt szentként tisztelik. Az énekegyüttes repertoárjában már a kezdetekkor is több műve szerepelt, így választottuk a himnuszok mesterét névadónknak – meséli Bubnó Lőrinc, a kórus egyik művészeti vezetője. Azért az egyik, mert a másik az édesapám, Bubnó Tamás, aki 2002-ben alapította az együttest.

Szent Efrém Férfikar
Az első sorban a három Bubnó: Tamás, az édeaspa, együttesalapító a bal szélen, középen Márk, jobb szélen Lőrinc (Fotó: szentefrem.hu)

Család a családban

Édesapám, Bubnó Tamás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszakának tanára. Kiváló magyar szólisták és kamaraénekesek nőttek fel a keze alatt. Bátyám, Márk énekes és dobos, nyolc évesen kezdte zenei pályafutását. Ezek után nem csoda, ha én magam is zenei pályára léptem, egyházzene-kórusvezetés szakon végeztem az egyetemen – mondja Lőrinc. Hármunkon kívül Balázs Edgár, Oláh Marcell, Papp Viktor, Rácz Ambrus és Tóth Péter tartozik a zenei családunkhoz. Mindenki képzett muzsikus és remek ember!

Szürke és arany

Az összetartozásunkat jelképezi a fellépőruhánk is, ami szürke-arany színű. Hegedűs Zsanett tervezte ezeket a hosszított kabátokat, melyek első pillantásra egyformának tűnnek, mégis mindegyiken van eltérés. A diakónusok viselete ihlette ezt a formát. Ők azok, akik a szertartások során énekükkel vezetik a liturgiát. Vállukon imasálat vetnek át, ezt jelképezi a mi ruhánkon az arany sáv. Ezzel is kifejezzük a szoros kapcsolódásunkat a bizánci keresztény zenéhez. A modern, letisztult vonalvezetés a kortárs gondolkodásra utal. Az arany és a szürke párosításával a két világ: az antik és a modern találkozását szeretnénk megmutatni.

Egyházi kórusmuzsikától a vírus-rapig

Szent Efrém Férfikar
Bizánci egyházi kórusmuzsikával kezdték a közös éneklést (Fotó: szentefrem.hu)

A Szent Efrém Férfikar kezdetben a bizánci rítusú kereszténység rendkívül változatos zenéjére specializálódott – folytatja Bubnó Lőrinc. Jellemzően a liturgia dalait énekeltük. Innen pedig egyenes út vezetett Liszt Ferenc ismeretlen, de végtelenül gazdag férfikari műveihez, majd Bartók Béla férfikórusra írt zseniális darabjaihoz.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!