Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat

Népszerű Németországban

Kertész sikeréhez az is hozzájárult, hogy könyvei német nyelven rendkívül népszerűek. Az irodalmi Nobel-díj első magyar kitüntetettje többi között birtokosa a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíjának, és a Herder díjnak. Kertész Imre tavaly tagja lett a német Becsületrendnek, amely a művészeknek adható legmagasabb német elismerés. Az író jelenleg is Berlinben tartózkodik, és óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy a magyar írók közül elsőként kaphatta meg az irodalmi Nobel-díjat. „Nagy-nagy örömmel fogadtam a hírt, de ha nem kaptam volna meg, akkor se keseredem el, mert megmaradt volna nekem az írás, s az mindenért kárpótol” – nyilatkozta az író. Kertész azt mondta, reméli, hogy Nobel-díja jobban a magyar irodalomra irányítja a világ figyelmét, s azokra az írókra, köztük kedvencére, Krúdyra, akik szerinte szintén részesülhettek volna a kitüntetésben. Az író azt is elmondta, úgy érzi: Németországban jobban ismerik és kedvelik, mint Magyarországon, ahol „pusztába kiáltott szó volt, amit csinált”, bár hivatalos helyeken elismerték. „Németországban és más országban ismertebb vagyok, a holokausztot is másképp fogják fel” – mondta a friss Nobel-díjas.

Sorstalanság

Kertész Imre írói munkássága annak a lehetőségét vizsgálja, lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy olyan korszakban, melyben az emberek teljességgel alávetették magukat a hatalomnak. Könyveiben szüntelenül visszatér életének meghatározó élményéhez, Auschwitzhoz, ahová mint fiatal fiút a magyarországi náci zsidóüldözések idején vitték el. Auschwitz számára nem kivételes esemény, amely a Nyugat rendes történelmén kívül idegen testként létezik. Auschwitz a modern létben az ember lealjasodásának végső pontja.

Kertész első regénye, a Sorstalanság felkavaró és provokatív regény, a holocaustról született egyik legfigyelemreméltóbb irodalmi műnek tartják. A regény főhőse Köves, egy kamasz fiú, akit elfognak és koncentrációs táborba visznek. A fiú alkalmazkodik és túléli. A könyv elidegeníti a borzalmat, a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi. Úgy tekint rá, akár a hétköznapokra, amelyekben bár a feltételek kegyetlenek, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket. Nem találja természetellenesnek vagy felháborítónak. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy a metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet elvárnánk. Az olvasó nemcsak az erőszak kegyetlenségével szembesül, hanem a gyilkos összevisszasággal is. Mind a hóhérok, mind az áldozatok az ölés gyakorlati problémáival voltak elfoglalva, a végső kérdések nem foglalkoztatták őket. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy alkalmazkodjon az Auschwitzi körülményekhez, ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben az emberi együttélésben fejeződik ki. Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben állnak egymással.

„A Sorstalanság első pillantásra holokauszt-regénynek látszik, valójában nem az, a sorstalanság állapotát próbáltam megírni, azt az állapotot, amelyben az emberek nem a saját sorsukat, a jellemükből, az életükből, a saját választásaikból következő természetes tragédia folyamatát élik meg, hanem a totalitárius rendszer által rájuk kényszerített szerepüket. Az én hősömnek például zsidóknak szánt sorsot kellett megélnie, noha ő maga, neveltetésénél, körülményeinél fogva, sosem azonosult a saját zsidó mivoltával. Nem ő választja ezt a sorsot, hanem külső erők által determinált szerepét éli végig. Miután azonban a szerep tragikus valósággá lett, a gonosz és bürokratikus absztrakciót a túlélés kényszere, a túlélés valóságos logikája követte, máris új helyzetben találja magát, ahol új logika, új, s az átéléseitől éppolyan idegen szerep várja. Aki a halál szakadékánál járt s a megaláztatás és az alázat gazdagító élményeiben részesült, most egyszerre ártatlan áldozatnak minősül: élményei érvényüket vesztik, küzdelme folytathatatlan, élete értelmetlen, egy kollektív tömegsors megszólíthatatlan elemi részecskéje csupán. A sorstalanság történelmi helyzet, a történelmi felelőtlenség állapota. Ez korunk problémája. Az egyéni felelősségviselés terhét kollektív fogalmakká, történelemmé absztraháljuk.”

Kiadói feladatok

A Magvető hamarosan megjelenteti a Sorstalanság új kiadását, mivel a régi kötetek elfogytak, az utánnyomás a napokban kerül a könyvesboltok polcaira. Az író új regénye pedig várhatóan jövőre jelenik meg, de részletek már most is ismertek belőle, miután a mű elkészült részeiből néhány hete felolvasóestet tartottak a Katona József Színház Kamra színpadán, Felszámolás címmel. Azonban még nem biztos, hogy ez marad a rendszerváltozás környékén játszódó történet végleges címe. A Magvető Könyvkiadó vezetője elmondta, hogy a Kertész-könyvek Magyarországon kívüli kiadásának jogai részben a szerzőnél, részben az író köteteit külföldön gondozó német kiadóknál vannak. Összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt kiadó gondozásában jelentek meg.

A szerző életrajza

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. Író, műfordító. 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen Auschwitzba, majd onnan Buchenwaldba, deportálták. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra, ezt követően 1948-tól a budapesti Világosság című lapnak dolgozott, de 1951-ben, mikor a lap párthű lett, felmondtak neki. Ezután két évig katona volt s azóta szabad íróként él és mint műfordító németnyelvű szerzőket fordít, Nietzschét, Hofmannsthalt, Schnitzlert, Freudot, Rothot, Wittgensteint és Canettit, akik mind befolyással voltak saját művére.

Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. Az auschwitzi és buchenwaldi élményeire épülő könyv 1975-ben jelent meg. Ő maga azt mondja: „Ha egy új regényre gondolok mindig Auschwitzra gondolok.” A Sorstalanságot először visszautasították. Mikor a regény 1975-ben végre megjelent, teljes csend fogadta. Ezt a tapasztalatot A Kudarc-ban írta meg.

A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Regényeiről igazában csak a nyolcvanas és kilencvenes években keletkeztek olyan kritikák, melyek a hazai irodalmi utómodernség kánonjába sorolják.

A regényeket és az önéletrajzi jellegű könyveket (Gályanapló, Valaki más) olvassák a miméziselv alapján készült önéletrajzi jellegű művekként, mások pedig, ezt cáfolva, nyelvileg megszerkesztett műalkotásokként. Kertész Imre írásainak fő problematikái – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága; Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, azaz az, hogy az „»Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter); és az írásokban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége.

Művei: Sorstalanság – Budapest, 1975; A nyomkereső: Két regény – Budapest, 1977; A kudarc – Budapest, 1988; Kaddis a meg nem születetett gyermekért – Budapest, 1990; Az angol lobogó – Budapest, 1991; Gályanapló – Budapest, 1992; A holocaust mint kultúra : három előadás – Budapest, 1993; Jegyzőkönyv / Kertész Imre és Eszterházy Péter – Budapest, 1993; Valaki más: a változás krónikája – Budapest, 1997; A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt – Budapest, 1998; A kudarc – Budapest, 1988A száműzött nyelv – Budapest, 2001.

Jelenleg legújabb könyvén dolgozik

A Németországban tartózkodó Kertész Berlinben is legújabb könyvén dolgozik. A Felszámolás című munkája a holokauszt második nemzedékéről, a holokauszt következményeiről szól, magyar környezetben játszódik a rendszerváltás idején. Az író reméli, hogy ezzel a művel lezárja a holokauszt tematikát, ami Kertész egész életművét végigkísérte. Kertész szerint „a holokauszt európai állapot”, ami még nem ért véget, mindenütt jelen van. „Auschwitz még egyáltalán nincs feldolgozva” – mondta az író.

*

Egy kis szubjektív: Nem az én hibám, és nem az Ön hibája, ha nem olvasott még semmit Kertész Imrétől. Nem fogadta őt be a magyar irodalmi közélet, így nem is reklámozta, könyvei se igen voltak kaphatók. Hogyanis juthatott volna akkor el hozzánk? De most itt van, ezért tudtalanságunkért nem kell ugyan pironkodnunk, de érdemes gyorsan bepótolni, amit eddig elmulasztottunk. Nem baj, hogy ehhez a Nobel díja adott lökést. Hiszen ez a díj egyik célja, felhívni a világméretű értékekre a figyelmet. Most már, hogy beleolvastam Kertész könyveibe, hogy hallottam őt beszélni, azt hiszem, akár a Béke Nobelre is jelölhették volna. Tényleg egy nagyszerű ember – és író -, aki nem megkereseredett az őt ért tragédiáktól, nem vezérli bosszú azokkal szemben, akik ilyen iszonyú bűnöket követtek el ellene, hanem segít nekünk is, akik csak a történelemkönyvekből ismerjük, megérteni ezt a szörnyű torzulását az emberiségnek. Ma, amikor minden hülyeségből lehet országos belpolitikai vitát kavarni, amikor évtizedes baráti társaságok hullanak szét a pártoskodások miatt, Kertész szavai csendre intik az embert, és arra, hogy gondolkodjunk végre el a fontos és lényegtelen dolgokról.
A magam részéről nem (csak) azért örülök Kertész Imre hatalmas elismerésének, mert megszületett az első magyar irodalmi Nobel díj, hanem főként azért, mert ezáltal megismerhettem őt. (l. r.)