Facebook hozzászólás
252

Kényeztetés a habok között

A fürdés a higiénia alapvető kelléke, sőt, ma már tudjuk, hogy pozitív hatással van a pszichikumra is. Ezeket a jótékony tulajdonságait azonban nem ismerték el mindig a történelem során. Lássuk, hogy (nem) fürödtek az emberek régen, és hogy csináljuk ma, hogy több legyen egyszerű tisztálkodásnál.

Kleopátra, majd később Néró felesége, Poppea, gyakran mártóztatták testüket szamár tejbe, ami savassága miatt jót tett bőrük felhámrétegének. Keleten úgy tartották, hogy az illatos fürdő vonzza a jó szellemeket, valamint a boldogságot és a szerelmet.

A kereszténység elterjedtével azonban a fürdés aktusa szentségtöréssé vált, s így az igaz hívek büszkén voltak arra, hogy nem mosakodtak. Szent Ágnes például úgy halt meg 13 évesen, hogy soha nem követte el ezt a „bűnt”. Ez az abszurd hit sokáig élt az európai kultúrában, és akkor érte el tetőpontját, amikor VIII. Henrik 1500-ban bezáratta az összes fürdőt Angliában.     

Ember és víz kapcsolata olyan régi, mint maga az emberiség. Az élet nélkülözhetetlen eleme, ami csak az idő előrehaladtával vált higiéniai eszközzé. Napjainkban a fürdés a relaxálás és a testápolás fontos motívuma.

1700 körül még úgy gondolták, hogy meddőséget és vetélést okozhat, valamint veszélyezteti a test szépségét. Ez a feltevés azonban nem érintette az arisztokráciát: a skót királyné a boros fürdőre esküdött (talán ezt használva ellenszerként a parazitákkal szemben), Erzsébet királynő pedig azzal dicsekedett, hogy havonta egyszer megmártózik.

A muzulmánok szívéhez sokkal közelebb állt a víz. Higiéniai-vallási okokból a mosakodásra hétköznapi rituáléik részeként tekintettek. Az ezeregy éjszaka meséi bővelkednek a rózsa, ibolya, pézsma esszenciák leírásában, melyekkel azért illatosították fürdőiket, hogy izgatóbb hatásúak legyenek. A klasszikus dolgok iránt újból fellángoló szeretetnek köszönhetően a fürdők népszerűsége nyugaton is nőttön-nőtt, és a lakásokba felszerelt vízvezetékek következtében a higiénia és az igényesség jelévé vált. 

Ma már mindenki ismeri a meleg fürdő jótékony hatásait, ami azon túl, hogy tisztíja és hidratálja a bőrt, napi programmenetünk fontos pillanatát képezi. Az elmerülés egy habbal és vízzel teli kádban nemcsak a fizikai és mentális felfrissülés szempontjából fontos, hanem mindenekelőtt azért, mert ezekben a percekben csak magunkkal foglalkozhatunk, és mert csökkenti a fáradt izmok elgémberedését.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!