Facebook hozzászólás
545

Karalábé és levese szeretettel

Egy jó kis tartalmas leves, így egyszerűen, mint a hétköznapokon, nincs benne semmi különleges, pláne nem extra… (talán csak egy kis szeretet Steffel Csaba  szerint. Igen itt a karalábé szezonja, fogjunk gyorsan hozzá!

Tárkonyos karalábéleves, Kép: Steffel Csaba
Kép: Steffel Csaba

Hozzávalók:

Elkészítés:

Saláta és tárkony házassága
Biztos az én hibám, de a salátalevessel úgy vagyok, illetve voltam, hogy egy nehezen értelmezhető étel – írja Steffel Csaba. Már többször próbálkozott vele, de valahogy nem volt az igazi, míg az ünnep előtti napokban néhány Facebook-os csoportban a – Ki mit eszik? – kérdésre többször is előjött a salátaleves. Újra belevágott, ezúttal jégsalátával, mert épp az volt akcióban…

A vöröshagymát felaprítjuk és egy kanlányi vajon üvegesre pirítjuk, közben hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát is, és egy teáskanálnyi köménymagot; kevergetve. Addig pirítgatjuk, amíg a répa kicsit kiadja a színét és a kömény szépen kipattog (5-6perc).

Aztán jöhet a felkockázott pulykahús, sózzuk és szintén, egy 5-6 percig pirítjuk, pároljuk „saját levében”.
Közben a karalábét is kockákra daraboljuk, majd a húsos alap közé dobjuk. Felöntjük legalább 1,2 liter vízzel, és felforraljuk. Amikor forr, beletesszük a száraz tésztát, szükség szerint sózzuk, tárkonnyal ízesítjük és készre főzzük, amikor már minden szépen megpuhult, illetve az utolsó 1 percben beleöntjük a tejet, beleszórjuk a cukrot és még egyet forralunk rajt.

(A tésztát külön is kifőzhetjük, de minek annyit koszolni 🙂 ?)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!