Facebook hozzászólás
1 348

Számolnak azzal, hogy be fog lépni egy harmadik

Istenes Bence: „Biztos, hogy lesznek még mélypontjaink”

Csobot Adél és Istenes Bence elképesztően őszintén beszéltek magukról és kapcsolatukról Friderikusz műsorában – ma már úgy látják, talán túlságosan is őszintén.

Azért a pár nem akart szétmenni, mint például Járaiék, akik már a válóperen gondolkoztak, amikor hazaértek a forgatásról, de utólag úgy értékelik, nagyon is kitárulkoztak az Életünk történetében. 

Csobot Adél és Istenes Bence 8 éve élnek együtt, ami egészen elképesztő, főleg, ha azt vesszük, hogy az énekesnő most 26 éves. Kapcsolatukat úgy jellemzik, hogy egy állandó tanulás-tanítás dinamika viszi őket előre, amibe belefér az is, hogy hol közelebb, hol távolabb vannak egymástól. De azt egyszerre cáfolták, hogy nem illenének össze. Inkább arról van szó, hogy másképpen reagálnak a felmerülő élethelyzetekre. Például abban sem értenek egyet, hol jobb élni: Németországban vagy Magyarországon. Bence Németországban nőtt fel, úgy fogalmazott kamaszkora a legboldogabb időszak volt életében, és azt szeretné megadni a gyerekeinek is – sok más érték mellett, amelyeket egyébként jobban megtalál kint, mint itthon.

Csobot Adél & Istenes Bence Fotó: RTL
Csobot Adél & Istenes Bence Fotó: RTL

De legalább ilyen hangsúlyos változás volt az is, amikor megszületett első kisfiuk. Pont az ő világra jövetele könnyítette meg Adél számára, hogy ne érezze áldozatnak saját karrierje szüneteltetését Bence németországi sikereinek apropóján, hiszen ő amúgy is otthon volt a babával, majd jött a következő gyerkőc is.
Csakhogy a gyerekek nőttek és Adél már mozdult volna, de nem tudott, ez pedig állandó feszültséget okozott köztük.

Miközben – ahogy Fridi elég erősen fogalmazott – Bence karrierje mégsem alakult kint olyan parádésan, mint azt remélte. De ezt Bence cáfolta, azt mondta, ő nem érezte magát jól abban, amire azt hitte mindig is vágyott. Nem találta magát, és ez idegösszeroppanáshoz vezetett.

A haláltól ugyan mindketten félnek, mert annyira szeretnek élni, de az öregedés gondolata nem riasztó számukra. Sőt, Adélt régóta foglalkoztatja, milyen is idősebbnek lenni, úgyhogy ő nagyon várta az átváltozást; Bence pedig olykor kifejezetten vágyik arra, hogy már előrébb tartson korban, így neki se voltak aggályai.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!