Facebook hozzászólás
665

VÉGRE MEGINT HAL!

Harcsa halkrém-leves sült paradicsommal

Krémes, tartalmas leves, ízletes halból, hozzá a (házi) sült paradicsom édeskés íze: ismét egy igazán egyszerű alternatíva a friss halfogyasztására. Azt gondolom, érdemes kilépni a halászlé, rántott hal és halpaprikás aranyháromszögből. Szerencsére, egyre több helyen elérhetőek a friss halfilék, és ebből könnyedén készíthetünk remek fogásokat. Készíthetjük pontyfiléből, balinból vagy éppen nagyobb keszegből is.

Harcsa halkrém-leves sült paradicsommal, Kép: Somogyi Zoltán Max
Kép: Somogyi Zoltán Max

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. Két evőkanál olajon fonnyasszuk meg üvegesre a kockákra vágott hagymát. Adjuk hozzá a kockákra vágott répát, és pár percig pirítsuk együtt.
  2. Öntsük fel 1 liter hideg vízzel, sózzuk és borsozzuk, fedő alatt kis lángon főzzük 8-10 percet. A halat öblítsük le, töröljük szárazra, és dörzsöljük be a fűszerkeverékkel.
  3. Vágjuk kockákra a halhúst. Hintsük meg a levest a rizsliszttel, forraljuk be, közepes lángon.
  4. Tegyük bele a halhúst 3-4 részletben, úgy hogy mindig várjuk meg, hogy újra felforrjon.
  5. A félbevágott koktélparadicsomokat, a maradék olajon, süssük 5-6 percet, közben fordítsuk meg. Tálaláskor tegyük a leves tetejére, és csorgassunk rá az olajból is, amiben sült.

Jó étvágyat hozzá! Max

Tojásleves franciásan

Francia tojásleves, Kép: Somogyi Zoltán Max
Kép: Somogyi Zoltán Max

Hasonló a mi savanyú tojáslevesünkhöz, de itt a fanyar ízt mustárral hozzák létre. Nem bonyolult a recept, de nagyon ízletes, és különleges ételt tudunk készíteni. Kicsit savanykás, de testes, laktató leves, eltérve a megszokott ízektől. Igazi finomság Max konyhájából.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!