Facebook hozzászólás
617

Hajó, szabadság, szerelem

Navigare nevesse est, vivere non est necesse – hajózni muszáj, meghalni nem – mondta állítólag Pompeius, amikor a tengerészek Szicíliában nem akartak útnak indulni a viharos időben Rómába a gabonával megrakott hajókkal. Kései utódaik új utat választottak, megalkották az úgynevezett portolán térképet, amivel már pontosabban tudtak navigálni. Feltehetőleg minket is így navigál majd a Bujdosó Pincészet új Matróz címkesorozata az áruházak polcai között.      

Imádom a tengert, a jó borokat – mit is tehetne egy újságíró tengerészfeleség, ha olyan sajtótájékoztatóra hívják, ahol egy Matróz sorozat és a bor a főszereplő. Leül az első sorba! Kóstol, és jegyzetel! Íme!

Bujdosó borok, Kép: László Márta
Bujdosó borok a sajtótájékoztatón, Kép: László Márta

– Fontos a személyre szabottság – kezdte Ipacs Géza grafikus a bemutatón. A művész már több bortársaság címkéit tervezte, így meglehetősen komoly tapasztalattal állt neki a munkához. – Kell, hogy legyen egy olyan markáns sztori a termékhez, ami nemcsak – úgymond – jól hangzik, hanem hihető, és természetes! A tulajdonosok is maguknak érezik az elkötelezettséget, hiszen a termékkel együtt azt is tudni kell képviselni! Utána jön a számomra könnyebb dolog, már csak „fel kell tudni öltöztetni” a gondolatot. A többszöri beszélgetés, borozgatás alatt kiderült, Bujdosóék a Balatont, a vitorlázást legalább úgy szeretik, mint a szőlőt és a bort. –

A dél-balatoni Bujdosó pincészetnek már korábban is dolgozott a művész. A téma, a vitorlázás, már akkor főszerepet játszott a családban, ez tehát mostanra sem változott, hisz állandó résztvevői a hazai versenyeknek, mint például a Kékszalagnak, de rendszeresen indulnak az Adriai megmérettetéseken is.

Bujdosó Ferenc, Kép: Furmint Photo
Bujdosó Ferenc, Kép: Furmint Photo

– Az előző címkecsaláddal is elégedettek voltunk, és a vevők is láthatóan kedvelték, de mára egy kicsit korszerűbbet, kicsit vagányabbat, letisztultabbat szerettünk volna – erről már Bujdosó Ferenc beszélt.

Bujdosó bor egy nagyáruház polcán, Kép: László Márta
Bujdosó borok egy nagyáruház polcán, Kép: László Márta

Az eddigi sokszínű és rajzosabb motívumok ikonjellegű megjelenésre cserélődtek, a centrális elrendezést pedig az átlós váltotta fel. A korábbi címkéken nem szerepelt még az a színkódolás, ami az új arculat egyik meghatározó eleme. A választás természetesen a kék színre esett, abból is – minő véletlen – a tengerészkékre, amit pl. a jól ismert és népszerű tengerészcsíkos pólókról ismerhetünk, ami őrült nagy divat volt ezen a nyáron. A fő motívumok a Balaton és a vitorlázás maradtak. A tipográfia feszesebbé vált, a Bujdosó logó pedig a címke alsó részébe, egy kék sávba került.

Azt neked kell kiderítened, hogy a Csomó, a Horgony, a Mentőöv címke milyen bort hivatott felvezetni az asztalra, mert ebben semmilyen célzatosság nem volt. Megnyugtatom a tengerészeket, hogy kódlobogók egymás mellettisége sem árul el ilyesmit, ott is inkább a színek alapján dőlt el, melyek kerülnek egymás mellé.

Minden palack egy igazi mese, egy valódi történet…
Mennyi napfény, mennyi eső van benne, mennyi munkát jelentett a szőlészetben, mennyit a pincében! Erre kell gondolnunk, amikor leemelünk egy palack bort a polcról – mondta az ifjú, de annál kiválóbb móri borász Csetvei Kriszti, aki a másik fiatal móri szakemberrel, Miklós Csabival mutatta meg az egyik legkisebb, de annál figyelemre méltóbb magyar borvidéket. Így derült ki, tényleg minden palack egy mese…

A prémium borok és a Balaton szerelmesei válogathatnak a nagy klasszikusok, a tó legelegánsabb vitorlásairól elnevezett borok, a Sirocco, a Nemere vagy a Tramontana között. Már csak azért is, mert ezek a palackok nemcsak a bolt polcán, az asztalon, de a Balaton partján vagy egy vitorlás fedélzetén is jól mutatnak!

A habzóborok és pezsgők kedvelőinek figyelmébe ajánlom a Bujdosó KÉKet! Ez egy igazi, elegáns vacsoraindító! És végül még egy meglepetés! Miután a dél-balatoni borvidék talaja annyira változatos, annyiféle szőlőt termelnek, hogy sokáig nem tudták, mi legyen a térség „zászlóshajója”. Végül úgy döntöttek, legyen ez a gyöngyöző-, habzóborok, a pezsgők hazája. A BB első pezsgőjét éppen Bujdosó Ferenc édesanyja, Klári mama kísérletezte ki egykor a boglári borkombinátban. Jöjjön tehát egy új pezsgő Bujdosóéktól, …de türelem, erre a koccintásra még 2018 karácsonyáig várnunk kell! Addig is: Navigare necesse est…!

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!