Facebook hozzászólás
1 013

KLUTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK

Hagyományőrzés felsőfokon

Kétszázezer adatsor – az MTA BTK Zenetudományi Intézet Hangarchívuma a magyar népzene- és néptánckutatás felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye. E nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló adatbázisból a kutatók a közelmúltban mindenkinek elérhetővé tettek több mint tizenkétezer órányi hanganyagot.

Napjainkban a publikációs gyakorlat gyors és drámai változásának lehetünk tanúi. Míg akár néhány évvel ezelőtt a papíralapú közlemény volt az egyetlen elfogadott publikációs platform, ma már a tudományos kommunikáció egyre inkább az online térbe helyeződik át.

2018-ban – a 2017-ben megkezdett, a korábbi évek tapasztalatait felhasználó tervezési fázis után – átfogó, online publikációs stratégia körvonalazódott az MTA BTK Zenetudományi Intézetben is. Ez a koncepció igyekszik lépést tartani a technika fejlődésével és úgy használni ki a legmodernebb technikai lehetőségeket, hogy közben tiszteletben tartja a múlt tudományos eredményeit és publikációs szokásait is.

Magyar néptánc, Kép: facebook
Magyar néptánc, Kép: facebook

Az MTA BTK Zenetudományi Intézet Hangarchívum a magyar népzene– és néptánckutatás segédanyagaként jött létre, felölelve az elmúlt évszázad szinte valamennyi népzenei vonatkozású gyűjtését.

Kodály Zoltán, 1964, Kép: wikimedia
Kodály Zoltán, 1964, Kép: wikimedia

A gyűjtemény gondozását és gyarapítását 1953-tól az MTA Kodály Zoltán által alapított Népzenekutató Csoportja, 1974-től pedig az egyesített Zenetudományi Intézet mindenkori folklórosztályai vállalták fel.

Az 1960-as évek óta az archívum a magyar népzene és néptánc központi gyűjteményévé nőtte ki magát, és európai összehasonlításban is kimagasló jelentőségre tett szert.

Mint tudományos gyűjtemény elsődlegesen a tudományos kutatást és közreadást szolgálja. E célok megvalósításához kötelességének tekinti az itt őrzött felvételek és dokumentációk gondozását és átörökítését az utókorra.

Marosszéki gyermekkórus, Kép: wikipedia
Marosszéki gyermekkórus, Kép: wikipedia

Az archívum mintegy 20 000 órányi hangfelvételt őriz. Ebből hozzávetőlegesen 14 500 óra az eredeti hanghordozóval együtt tárolt, saját tulajdonú felvétel. A további 5500 órányi felvétel más gyűjteményekből került át, vagy más gyűjtemény felvételeinek itt őrzött másolata. Ez utóbbiak közül a legjelentősebb a Néprajzi Múzeum fonográfhenger-gyűjteménye,  amelynek zenei anyaga analóg és digitális másolatban is elérhető. A magyar népzene és néptánc dokumentumai mellett számos felvétel található az archívumban szerte a világból, a legjelentősebb ilyen gyűjteményi egységek a magyarsággal együtt élő népektől, más európai országokból, Ázsiából, Óceániából, Afrikából és Dél-Amerikából származnak.

Helló, Villány! Jövünk!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!