Facebook hozzászólás
288

Gyémánt László kiállítása

A hazai művészeti és szellemi közegre gyakorolt hatása nélkül nem lenne a XX. századi magyar festészet az, ami.
Legyen szó festményről, rajzról, fotóról Gyémánt olyan, mint a zene, a számára oly fontos Blues. A festőművész kiállítása 2004. szeptember 7-én 17 órakor kerül sor, a Volksbank Rt. Istenhegyi úti bankfiókjában és Galériájában.

Gyémánt László festőművész kiállítása a Duna pArt Galéra és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében a Volksbank Rt. Istenhegyi úti bankfiókjában és Galériájában. (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A)

Nyomot hagyni térben és időben. Valami jelet hagyni arról, hogy éltünk, alkottunk, itt voltunk. Mindannyian vágyunk arra, és reméljük, hogy nekünk talán sikerült valami olyat tenni, ami valóban jel térben és időben. Gyémánt Lászlónak már egész fiatalon sikerült jellé, vagy még inkább jelképpé válnia.

Olyan korban kezdte járni művészi életútját, amikor országokat szögesdrótok, falak és akkor úgy tűnt áthidalhatatlan ostoba politikai és ideológiai szakadékok választottak el. Oly korban volt világpolgárként művészetében is modern, amikor a modernség nálunk a szocreál szürkeségét jelentette. Akkor és úgy gondolkodott, alkotott és tett, ahogy akkor kevesen. Talán emiatt is vált rendkívüli emberré és elképesztően tehetséges művésszé, nem „csak” festővé, hanem filozófussá, polihisztorrá, olyanná, akiből ma már ebben a multikulturális világban sajnos egyre kevesebb van.

Sokáig egy bezárt közegben élt tízmillió sorstársával együtt, ha úgy tetszik egy „víz alatti” világban, amelybe úgy, mint a napfény elvétve azért beszűrődött egy-egy dallam, egy-egy morzsa a másik, a falakon túl lévő világból.

1935-ben született. Járt ugyan a Képzőművészeti Főiskolára – Papp Gyula és Hincz Gyula növendékeként -, de virtuóz rajz- és festészeti tudásán valójában nem volt mit csiszolni. Meghatározó élmény számára a Szürrealisták Csoportja, Csernus Tibor barátsága, és később a pop-art. Számtalan kiállítás belföldön, majd külföldön is. Aztán úgy döntött 1970-ben, hogy szűk neki ez a tér és elment egy időre. London, Ausztria és rövid ideig Németország. Befogadták, siker sikert követett, abban a másik, neki mindig is természetesebb közegben. 1982-ben mégis hazatért, majd újra többször ismét elutazik az Egyesült Államokba. Jelenlétének súlya, a hazai művészeti és szellemi közegre gyakorolt hatása nélkül nem lenne a XX. századi magyar festészet az, ami.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!