Facebook hozzászólás
756

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A CÖLIÁKIÁRÓL

Gluténérzékenység – egy nehezen felfedezhető betegség

Az utóbbi években a glutén fogyasztásának mellőzésére sokan divatdiétaként kezdtek tekinteni, miközben komoly áldozatokkal jár azoknak, akiknek kényszerből kell szigorú szabályokat betartva élni. A hétvégén tartják a Lisztérzékenyek Világnapját. Ebből az alkalomból háromrészes cikksorozatban mutatjuk be ennek a különös betegségnek a hátterét, és mutatunk párt receptet is, miként lehet finom ételeket készíteni gluténmentes hozzávalókból.

Az Európai Cöliákia Egyesületek Szövetsége 2005-ben döntött úgy, hogy minden május harmadik vasárnapját kikiáltják a Lisztérzékenyek Világnapjának. A 15 évvel ezelőtt indított kezdeményezés célja az volt, hogy az emberek jobban megismerjék ezt a rejtőzködő betegséget.

A cöliákiát magyarul lisztérzékenységnek, gluténérzékenységnek nevezik. Ezek az elnevezések eléggé megtévesztők, hiszen aki lisztérzékeny, nem minden liszttől van eltiltva, például rizs-, kukorica- és köleslisztet bátran fogyaszthat. Félrevezető az elnevezés abból a szempontból is, hogy glutén nem kizárólag a búzalisztben található, hanem más gabonafélékben is van, köztük a rozsban, az árpában, a zabban, a kamutban és a tritikáléban.

Nem csak a búzában van glutén (Fotó: Pixabay)
Nem csak a búzában van glutén (Fotó: Pixabay)

 

Miért okoz akkora bajt?

A glutén egy természetes fehérje, amelyet a gluténérzékeny emberek szervezete nem tud lebontani. Autoimmun betegségről van szó, ami annyit tesz, hogy a szervezet lényegében saját maga ellen fordul, a glutén hatására antitesteket kezd termelni. Ha egy gluténérzékeny hosszabb időn keresztül gluténtartalmú élelmiszereket fogyaszt, a vitaminok felszívódásáért felelős vékonybél nyálkahártyájának elpusztulásához vezet.

A gluténérzékenységet nem szabad összekeverni a gabonaallergiával. Ebben az esetben a betegség esetében nem a glutén felszívódásával, hanem a gabonákban található fehérjékkel van a szervezetnek immunreakciója.

Mik lehetnek az árulkodó jelek? 

A gluténérzékenységnek számtalan megnyilvánulási formája van, változatos tünetekkel. Hosszú évek is eltelhetnek, mire ismertté válik a beteg számára a probléma. Ezért is nehéz felismerni a betegséget, amely az életkor bármelyik szakaszában kialakulhat.

Gluténtartalmú étel elfogyasztása után néhány órával emésztőszervi tünetek jelentkezhetnek, úgymint a hasfájás, puffadás, hasmenés vagy épp a székrekedés. A lisztérzékenység okozhat az ekcémához hasonló bőrkiütéseket is. A cöliákia nem mindenkinél egyformán jelentkezik. Van, akiknél csak enyhébb tünetek fordulnak elő, másnál komolyabb problémákat is okozhat, ha glutént tartalmazó ételeket fogyaszt.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!