Facebook hozzászólás
246

Feng Shui – 3. rész

A Feng shui, a szél és víz tudománya arra hivatott, hogy egyensúlyt teremtsen pozitív energiák segítségével környezetünkben, és önmagunkban. A konkrét rendező elvek megismeréséhez azonban tisztáznunk kell azokat az alapfogalmakat, melyre ez az ősi, kínai tudomány épül.

Az ezeréves kínai felismerések, így az asztrológia és a Feng shui is öt alapelemre épül: fa, tűz, föld, fém és víz. Azt vallják ez az öt elem a csí öt megnyilvánulási formája, melyből minden felépül, vagy ellenkezőleg, elpusztul. Örök körforgás ez: mindegyik elem kölcsönhatásban áll egymással, folyamatosan változnak, kioltják és újból megteremtik egymást. A világon minden energia ebből az öt elemből táplálkozik, minden létező általuk írható le. Legyen személyiség vagy egy otthon, akkor élünk harmóniában, ha az elemek mindegyike megtalálható lelkünkben, lakásunkban. Természetesen beszélhetünk egy-egy elem dominanciájáról, de fontos, hogy a meghatározó alkotórészt kiegyensúlyozzák a gyengébb jegyek.

Lássuk pontosan melyik elemhez milyen formák és színek tartoznak!

A Fa az első jegy, alkotó energiát jelöl. Ha a személyiségben a Fa elem meghatározó bizonyosan roppant kreatív, művészi érzékkel és alkotókészséggel megáldott emberről van szó. Életében fontosak a kötődések, mások kiváló támasza lehet új ötleteivel, kedvességével. Minden érdekli őket, ami újdonság, gyorsan fejlődnek, akárcsak a terebélyesedő fák. Színük a zöld, jellemző évszakuk a tavasz, égtájuk a Kelet. A lakásban az élő növények és állatok, a négyzetes és hengeres formák, a fából készült bútorok, szerkezetek, hosszú dísztárgyak biztosítják az elem jelenlétét.

A Tűz elem maga a lobogás és az éltető energia, ámbár a legellentmondásosabb személyiség: hol átmelegít, erőt ad, hol megéget, fájdalmat okozva. A tűz jegyű emberek vezető alkatúak, ösztönemberek, de a szerencse mindig e személyiségek mellé társul. Nagylelkűek, dinamikusak és becsületesek. Energiájuk sohasem apad el. Színük a vörös és a lila, évszakuk a nyár, égtájuk pedig a temperamentumos Dél. Otthonunkban a fényforrások, a vörös lámpák, gyertyák, füstölők, a háromszög alakú dísztárgyak, bútorok hordozzák az elem energiáit.

A Föld a keménység, megbízhatóság, racionalitás eleme. E személyiségjegyű emberek a végletekig türelmesek, módszeresek, de titokzatosak. A föld táplál, életet ad, így lehet teremtő, építő energia, de megvan a veszélye annak is, hogy visszahúz, leköt, lelassít. Akiben túl sok a föld elem gyakorta képtelen a változtatásokra, az ő mottója lehet igazán: járt utat a járatlanért el ne hagyj! Színük a sárga, és a bézs, évszakuk a vénasszonyok nyara, égtájuk pedig a középpont. Lakásunkban erősíthetjük a Föld jegyet kerámiákkal, égetett agyagtárgyakkal, képekkel, melyek a tájat ábrázolják, téglalap, vagy négyzetformákkal. Nem véletlen, hogy a legtöbb otthon, családi ház tökéletes négyzet, vagy téglalap alakú.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!