Facebook hozzászólás
263

Enzimekkel az elhízás, az anyagcsere betegségek ellen

34 millió forintos támogatást kapott a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Orvosi Vegytani Intézete az anyagcsere betegségek kutatásához. A támogatásból nagy értékű műszert, egy Seahorse Biosciences XF96 készüléket szereztek be.Közismert, hogy a szervezet energiaegyensúlya a bevitt és a leadott energia közötti precíz összhangot jelenti. Az energiaegyensúly két, egymást kiegyenlítő folyamatból tevődik össze, az energia felvételből, illetve az energia leadásból. 

 Energiát felvenni a táplálék bevitel során tud a szervezet. A bevitt tápanyagok vagy a felépítő anyagcserébe lépnek be, tárolódhatnak, vagy különböző lebontó folyamatok során energiát szolgáltatnak. A fejlett társadalmakra jellemző, mozgásszegény, „ülő” életforma során az egészséges energiaegyensúly megbomlik: a kevés testmozgás a szükségeset meghaladó tápanyagbevitellel párosul. A feleslegesen bevitt kalóriák raktározódnak, ami elhízáshoz vezet. Az elhízás következményeként a későbbiekben súlyos anyagcsere betegségek jelenhetnek meg, köztük a II. típusú cukorbetegség, majd később az érelmeszesedés. Közismert, hogy ezeknél a betegségeknél a súlyvesztés jótékony hatással bír, amit a hétköznapi életben a tápanyagbevitel korlátozásával érnek el.

Az ún. SIRT1 fehérje képes megemelni a szervezet energialeadását, és ezáltal védelmet biztosítani a fent felsorolt metabolikus betegségekkel szemben. A DE OEC Orvosi Vegytani Intézetének kutatói nemzetközi kollaboráció keretében (Johan Auwerx, EPFL, Svájc és Valérie Schreiber, ULP, Franciaország) egy olyan új útvonalat tártak fel, melyen keresztül a SIRT1 fehérje aktiválható, és így növelhető a biológiai oxidáció mértéke, s a veszélyeztetett csoportoknál a testsúly csökkenése érhető el.- mondta el Dr. Bay Péter egyetemi adjunktus, projektmenedzser. Vizsgálataik során felismerték, hogy egy másik enzimrendszernek, a PARP enzim család két tagjának: a PARP-1 és -2-nek a genetikai inaktiválása képes a SIRT1 aktiválására, és ebből adódóan a biológiai oxidáció megemelésére. Megfigyelésük szerint mindkét enzim inaktiválása esetében a harántcsíkolt izomban emelkedik meg biológiai oxidáció. Ez azért lényeges, mert a harántcsíkolt izmok adják az emberi testsúly 1/6 részét, így hatalmas arányuknál fogva dominánsak az energia leadás, vagyis a testsúly csökkenése tekintetében. A PARP-1 és -2 enzim hiányos kísérleti állatok védettek voltak az elhízással szemben, ezen felül a PARP-1 hiányos kísérleti állatokban nem alakult ki a II. típusú diabétesz magas zsírtartalmú diéta etetése esetén sem. A gyakorlati felhasználás szempontjából még fontosabb volt az a felismerésük, hogy az ún. farmakológiai PARP inhibitorok (gátlószerek) szintén képesek a biológiai oxidáció megemelésére, és valószínűleg hatékonyan tudnak védelmet nyújtani különböző metabolikus betegségekkel szemben. A PARP inhibitorok jelenleg a klinikai kipróbálás különböző fázisaiban vannak, így ezek a szerek a későbbiekben könnyen hozzáférhetőek, amennyiben hatékonynak és biztonságosnak bizonyulnak.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!