Facebook hozzászólás
245

Elvis ismét a csúcson! Mindenkit lenyomott

Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.

Egyetlen férfi előadó sem dicsekedhet ennyi toplista csúcsára jutott lemezzel. Az Elvis-korongot csaknem nyolcvanezren vásárolták meg. Idén csak Noel Gallagher Chasing Yesterday című albuma fogyott nagyobb ütemben – emlékeztet a BBC News.

Elvis, a király Kép: Facebook

Elvis képviseletében a sztár volt felesége, Priscilla Presley az OfficalCharts.com honlapnak elmondta: ez az a lemez, amelyet Elvis mindig el akart készíteni és ha élne, nagyon büszke lenne rá, hogy rajongói továbbra is szeretik a zenéjét. „Ezt az albumot a legrátermettebb csapat rakta össze és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot” – fogalmazott.
Elvis mögött Rod Stewart Another Country című lemeze a második a ranglistán, az Elbow frontembere, Guy Garvey pedig a harmadik helyen áll Courting The Squall című első szólólemezével.
A hivatalos brit lemezlistán Adele Hello című száma továbbra is az első helyen trónol a kislemezek mezőnyében. Az énekesnőt másodikként Justin Bieber követi a sorban Sorry című számával, a dobogó harmadik helyén pedig az eladások alapján Sam Smith Bond-dala, a Writing’s On the Wall áll.

Himnusz a szerelemhez – Edith Piaf emlékestre hívunk
Neves művészek közreműködésével verses-zenés sanzonesttel tisztelegnek Edith Piaf előtt a Budapest Kongresszusi Központban október 13-án. Az énekesnő születésének 100. évfordulójára rendezett programon olyan híres dalok is elhangzanak majd, mint a Milord, Himnusz a szerelemhez, Nem bánok semmit sem .


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!